Azzal kezdte több mint félórás, jó hangulatú beszédét Orbán Viktor a Fidesz balatonfüredi kihelyezett frakcióülésén szerdán, hogy igazából nincs is túl sok minden, amit mondania kellene, hiszen nem változott semmi, a kormányzás rendben van, a dolgok mennek a maguk útján, értesült az atv.hu.


A lap a frakcióülés résztvevőire hivatkozva azt írja, a miniszterelnök a ciklus félidejében azonban a 2022-es választásokra koncentrálva arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy jól kell kormányozni, a jó kormányzás fontos, de önmagában a győzelemhez nem lesz elég, jól is kell politizálni.

Orbán Viktor nem tért ki a választókerületi elnökök, képviselők osztályozására, név szerint senki sem említett, ugyanakkor ezzel kapcsolatban több kérdést is kapott.

Szóba került a NAT is az ülésen, a miniszterelnöknek viszont esze ágában sincs visszavonnia azt a tiltakozások ellenére sem.

Az atv.hu egyik forrása azt mondta, a kormányfő gondolatmenetét úgy interpretálta, hogy

az elkészült verzió megfelelő, természetesen történelmi léptékben lehet, hogy más szempontok is érvényesülhettek volna.

Beszélt arról is, hogy a politikai térben fontos új elem a klímavédelem és a klímapolitika is, de nem volt szó konkrétan a Merkel-Néppárt kérdésről.

A Magyar Nemzet azt már szerdán este megírta, hogy Orbán új nemzeti konzultációt jelentett be beszédében.

Kiemelt kép: Krisztian Bocsi/Bloomberg via Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!