Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök csütörtökön utasította a minisztériumokat, hogy a koronavírus terjedése miatt korlátozzák a minimumra a külföldi szolgálati utakat, írta meg az Új Szó.
A kormánytagok nemcsak a kormányfőtől, hanem a külföldi kollégáiktól is értesülnek a legfrissebb információkról, amelyek rendelkezésre állnak, hogy folytathassák a kommunikációt
- tette hozzá. A csütörtöki kormányülésen téma volt a hiányzó védőfelszerelések ügye is. Pellegrini közölte, már hétvégére biztosítják a maszkokat az orvosoknak.
Ne keltsünk pánikot, hogy ötmillió embernek védőmaszkokkal kell futkosnia az országban
- figyelmeztetett a kormányfő, majd bejelentette, megállapodott Orbán Viktorral abban, sürgős esetben Magyarország azonnal tud biztosítani védőmaszkokat Szlovákiának.
Koronavírus: azt kérik, hogy egészséges emberek ne használják a szájmaszkot
A maszk ugyanis nem a megfertőződéstől véd.
A két politikus szerdán Prágában találkozott, amikor a visegrádi országok vezetői egyebek mellett a koronavírus-helyzetről egyeztettek csúcstalálkozójukon.
Orbán Viktor szerint azon áttekintették a veszélyeket, az óvintézkedéseket, összehangolták a kormányok tevékenységét. Az információcsere mellett arról is megegyeztek, hogy szükség esetén konkrét segítséget is nyújtanak egymásnak, például a védőeszközök beszerzésében.
Orbán: Most csak azt tudom mondani a magyaroknak, hogy semmi lazaság
A miniszterelnök szerint ebből Magyarország sem tud kimaradni.
Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi