Orbán Viktor szerint két jó tanács összefoglalja, miért érdemes szakmát tanulni:

amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni, és ha jó vagy valamiben, akkor kérd meg az árát

- mondta a miniszterelnök a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten. A Hungexpon rendezett eseményen úgy fogalmazott: "a nemzeti erők soha nem látott mértékű támogatással nyerték meg a parlamenti választást három hete, és a választók igent mondtak arra is, amit az elmúlt 12 évben a szakképzésben elért a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt".

Az MTI beszámolója szerint elmondta, "bár igazságtalannak tűnhet, hogy még alig ocsúdtunk fel a koronavírus-járványból, máris megkaptuk a nyakunkba a szomszédban dúló háborút, ahelyett, hogy kárhoztatnánk a körülményeket, inkább erősítsük meg magunkat abban, hogy akinek tudása van, akinek szakmája van, és akinek van kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem."

Ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor megerősödve kerülhetünk ki ebből a bajból is, és tehetünk egy méretes lépést előre, nem pedig hátra

- folytatta. A pályaválasztó fiatalokat arra biztatta, válasszanak maguknak szakmát. Hozzátette: "Magyarország az a hely, ahol érdemes élni és érdemes dolgozni, mert hazánk az egyik legjobb hely Európában".

A kormányfő a fiataloknak ezt üzente: "Új gyárak, telephelyek, új termelési központok nőttek ki a földből, és mindannyian a ti munkátokra számítanak. Adókedvezményt biztosítunk a pályakezdő fiataloknak és azoknak a cégeknek is, amelyek benneteket alkalmaznak, támogatjuk a családalapítást és az otthonteremtést, a házépítést és -felújítást" - sorolta. A miniszterelnök szerint aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában.

Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem

- jelentette ki Orbán.

A miniszterelnök a pedagógusoknak azt mondta: "a sok fontos és hangzatos eredmény nem jöhetett volna létre az önök munkája nélkül. A magyar szakmunkások hazai és nemzetközi eredményei tanúskodnak róla, milyen kiváló oktatók és pedagógusok dolgoznak a magyar szakképzési rendszerben".

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!