A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt írta közösségi oldalán, hogy a hosszú hétvége miatt már március 12-én elkezdődnek az ünnepi programok. A Múzeumkertben, a budai Várban és a Várkert Bazárban már szombattól családi programokkal, koncertekkel és gasztrovásárral várják az érdeklődőket.


A már megszokott módon lesz zászlófelvonás és a Kossuth-, illetve a Széchenyi-díjakat is az ünnepi programsorozat részeként adják át - tette hozzá. Kovács Zoltán azt írta, hogy március 15-én - a tavalyi október 23-ához hasonlóan - a szervezők kérésére a Békemenet is csatlakozik majd az állami ünnepség programjához.

A tervek szerint a nemzeti ünnep délutánján ezúttal nem a Múzeumkertben, hanem ismét a Kossuth téren mond beszédet Orbán Viktor - írta az államtitkár, aki szerint az operatív törzs a terveknek megfelelően március első napjaiban kezdi meg munkáját.

Orbán Viktor március 15-én a Kossuth téren utoljára a 2018-as választási évben beszélt. Tavaly levélben köszöntötte a világ magyarságát "a magyar szabadság születésének napján", előző évben a határon kívüli magyarságnak írt, 2019-ben pedig még a Múzeumkertben szónokolt.

Orbán Viktor, 2018-ban a Békemenet záróeseményén, a Kossuth téren, néhány héttel a parlamenti választás előtt azt mondta, nekik nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdeniük, hanem Soros György birodalmával.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!