Nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre

- ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács csütörtöki ülése után közzétett videóüzenetében.

A magyar kormányfő azután üzent a Facebookon, hogy az európai állam- és kormányfők kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóján vett részt, ahol Lengyelország egyetlen tagállamként nem volt hajlandó aláírni azt a szándéknyilatkozatot, aminek az elfogadását tervezték. Ennek lényege, hogy azt szeretnék, ha Európa 2050-ig karbonsemlegessé válna. Erről részletesen is írtunk:

Beletört a foga a "Nagy Zöldbe" Európa vezetőinek, pedig Orbán rábólintott

Greta Thunberg megmondta, nem a cselekvés hiányától kell félni, hanem attól, hogy a politikusok úgy tesznek, mintha cselekednének, miközben kommunikációs célokra használják a vészhelyzetet. Az európai vezetők beteljesítették a klímaaktivista jóslatát.

Orbán Viktor a találkozóról azt mondta:

Sikert értünk el, mert megteremtettük az esélyt arra, hogy az ezután meghozandó klímavédelmi szabályok olyanok legyenek, hogy ne a szegényebb országok és ne a szegényebb emberek fizessék meg ennek az árát.

Tehát szavaiból úgy tűnik, hogy a miniszterelnök Magyarországot a szegény országok közé sorolja.

Mint mondta az is sikernek számít, hogy "Magyarország klímabajnok, és ezt Brüsszelben elismerik. Az 1990 óta a széndioxid-kibocsátást leginkább csökkenteni képes országok közé tartozunk."

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy céljai közt volt, hogy az új szabályok nem vegyék el pénzt az egyébként felzárkózást kitűző országok elől, bátorítsák a nukleáris energia felhasználását, és esélyt teremtsenek arra, hogy a klímaváltozás ne eredményezze se az üzemanyag, se az élelmiszer árának növekedését.

Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar (k) és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (b) az EU-tagországok állam- és kormányfői évzáró találkozóján Brüsszelben 2019. december 12-én. (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!