2016-ban a magyar kormány óriási ajándékot kapott az amerikai választóktól. A legtöbb elemző az amerikai elnökválasztás előtt biztos volt benne, hogy azt Hillary Clinton, a Demokrata Párt jelöltje fogja megnyerni. Meglepetésre azonban a karizmatikus, szilárd és könnyen meghatározható politikai alap nélkül létező, sokáig viccjelöltként kezelt Donald Trump nyert. Nem sok politikus fogadott erre a nemzetközi színtéren, de Orbán Viktor köztük volt.
Sok veszélye persze nem volt annak, ha Orbán még korán kiáll Trump mellett, de annál többet lehetett vele nyerni. A magyar kormány és a demokraták viszonya Barack Obama alatt is rossz volt, de Obama elnökként nem fordított akkora figyelmet Európára, mint amit Clintontól vártak. Ilyen környezetben adta magát a másik jelölt mellett kampányolni. Orbán az elmúlt két évtizedes politikája alapján szeret kockáztatni és néha nagyot nyerni, néha nagyot veszteni. Azt viszont még jobban szereti, ha olyan sokat nem kockáztat, de nagyot nyerhet, ha bejön. Trump elnökségével pontosan ez történt.
Trump elnökségének a kevés gyakorlati hasznon túl leginkább azt köszönhette a magyar kormány, hogy megszűntek az amerikai támadások, amelyeket korábban el kellett viselnie. Ha a kitiltási botrány volt a magyar-amerikai kapcsolatok legrosszabb pontja, akkor az amerikai nagykövetség Paul Anka-koncertje volt a legjobb, ahol David Cornstein nagykövet, Trump régi barátja és üzletfele gyakorlatilag szerenádot adott a magyar miniszterelnöknek a politikai és gazdasági elit nagy része előtt.
Orbán szemével nézve nehéz lett volna nem teljes erővel beleállni Trump újraválasztásába, és ezt meg is tette, kicsit talán túl lelkesen is. Az eleve biztos volt, hogy egy esetleges demokrata kormányzattal nem lesz jó kapcsolata a magyar kormánynak, ezért sokat nem árthat, ha a másik oldalt támogatják. De Szijjártó Péter talán még ezen a helyzeten is képes volt rontani, amikor személyesen kezdte el támadni Joe Biden fiát, Hunter Bident a kampányban.
Biden elnökké választása óta egyelőre nem erősödtek fel az Egyesült Államokból érkező igazán kritikus hangok, bár volt néhány megjegyzés Obama és Biden részéről is. A keményebb kritika eddigi hiányát inkább az okozhatja, hogy Trump után rengeteg betöltetlen feladat maradt az amerikai külügyben, és még a régióért felelős embereket is csak hónapok után nevezték ki. Nagykövet pedig egyelőre nem érkezik Magyarországra.
A baráti kapcsolat garanciája Donald Trump volt, ő viszont az utóbbi hónapokban a háttérbe vonult. Bár továbbra is folyamatosan lebegteti, hogy újraindulna az elnökségért, amire van is esély, de a Twitter-fiókjának felfüggesztésével és az ellene indult perek, vizsgálatok és eljárások előrehaladásával elég sok szelet fogtak ki a vitorlájából.
A republikánus jobboldal eközben évtizedek óta alakul át az Egyesült Államokban, és folyamatosan távolodik a korábbi, alapvetően fiskális konzervatív irányvonalától valami egészen más felé. Azt pedig senki sem gondolta Trump előtt, hogy egy kívülről jövő figura ilyen vasmarokkal tudja majd fogni a pártot.
A Republikánus Párt Donald Trump pártja lett. Trump ezt nagyjából azzal érte el, hogy brutális agresszióval lépett fel mindenkivel szemben, aki kritikus volt, és időnként még a párt mögött álló stratégiai vezetőt, Mitch McConnellt is vissza tudta állítani maga mögé. Trump eltűnésével viszont kisebb vákuum alakult ki a párton belül, több jelentkező is szeretné magára venni Trump ledobott koronáját.
Közülük az egyik idővel Tucker Carlson lehet. Carlson, aki nemrég Budapesten járt, az Egyesült Államok talán legnépszerűbb televíziósa. Az amerikai médiafogyasztás felosztása nagyjából úgy néz ki, hogy az idősebb, vidéki, alapvetően jobboldali szavazók sokkal több kábeltévét néznek, mint a partokon lakó fiatalabb demokraták. Ezért nehéz bármilyen nem jobboldali műsornak versenyezni a kábeltévék nézettségeiben, de a Fox News esti műsorsávja még ehhez képest is jól teljesít.
Kapcsolódó
Carlson budapesti látogatása jelzi, mennyire imádja Orbán Viktort a trumpista jobboldal
A fősodratú amerikai média egyáltalán nincs elájulva attól, hogy az egyik leghíresebb tévés Magyarországról jelentkezik be egy héten át. Aggodalmuk, hogy Tucker Carlson követendő példának állítja be országunkat, noha szerintük egyáltalán nem az.
Carlson hosszú évtizedek alatt lett ennyire népszerű a jobboldalon, miközben a karrierjét inkább a centrumban, majdnem liberálisként kezdte. Egyébként különösebben nem volt jó fiatalon semmiben, mintha csak folyamatos véletlenekkel tudott volna felfelé bukni, hogy aztán kitanulja és megtartsa az új pozícióit. Abban, hogy a szegényebb fehér választók kedvenc műsorvezetője legyen, valószínűleg segítette, hogy a családja kifejezetten gazdag.
De Carlson nem ezért népszerű, és nem is ezért lehet esélyes idővel akár az elnöki posztra is. Az általános bölcsesség azt mondja, hogy az lesz igazán sikeres a televízióban, aki úgy is le tudja kötni a nézőket, ha nem hallják a hangját. Ezt Trump tökéletesen kimerítette: annyira szuggesztív, annyira szórakoztató a mimikája, hogy nem is feltétlenül kell hallani ahhoz, hogy odafigyeljünk rá. Erre Tucker Carlson is simán képes.
Érdemes megnézni bármelyik véletlenszerűen kiválasztott szegmensét úgy, hogy levesszük a hangot, és rájövünk, mennyire karizmatikus tévés valójában. Ez egyébként a Fox News működésének alapja: a csatorna legendás, később kirúgott vezetője és szellemi irányítója, a már elhunyt Roger Ailes maga is némítva nézte a tévét, hogy működik-e.
Emellett Carlson tökéletesen beleillik a Republikánus Párt útkeresésébe, mert szinte ugyanazt a politikai vonalat viszi, mint Trump. A változásokat nem szívesen látó, dühös vidéki alsó-középosztályt képviseli, akik rendpártiak, dogmatikusan vallásosak, xenofóbok, elutasítják a progressziót, dühösek a nagy cégekre és a hagyományos politikai elitre. Carlson puha fasizmusa sokszor játszik a rasszizmussal, a kirekesztéssel és a szélsőjobb egyéb eszközeivel.
Igazán hatékonnyá azonban az teszi műsorvezetőként, hogy Carlson nem tényeket, hanem érzéseket akar átadni. A műsorának nem sok köze van a valósághoz, nem a klasszikus hírérték vagy a valódi politikai súly miatt foglalkozik témákkal, inkább benyomásokat akar elmondani. Egy olyan világban kommunikál, ahol a politika elvesztette a kapcsolatot a tényekkel, csak érzések és vélelmezések maradtak, és ezek közül azokat erősíti fel, amelyek az ő politikai elképzelései számára hasznosak.
Carlson világában vannak "ők", akik el akarják venni azt, azt, amiért "ti" küzdöttetek. Az ideológiai harcok világában ez hatékony álláspont, mert több kutatás is azt mutatja, hogy hiába tolódott jobban a szélre a baloldal, mint a republikánusok, a megszerzett javak elvesztésének fenyegetése sokkal erősebb motiváció, mint az esetleges eredmények potenciális elérése. Ezért tűnik úgy, mintha az amerikai jobboldal hibája lenne az, hogy ekkora törés keletkezett az Egyesült Államok politikájában, miközben magában a politikában a baloldal talán még többet is változott, mint a jobb.
Carlson inszinuációkkal és sejtetésekkel kelt érzelmeket az átalakuló Egyesült Államok és az uralkodó elit ellen. Ezt a trükköt még akkor is meg tudta csinálni, amikor az uralkodó elit vezetője Donald Trump volt, ami valóban alátámasztja, hogy ez a fajta érzelmekre, képzelt világképre alapuló politikai kommunikáció mennyire hatásos.
De ezt Magyarországon kevéssé kell bemutatni, hiszen az Orbán-kormány egy évtizede kommunikál így. A magyar jobboldal annyira átvette ezt a fajta érzelmekre ható áldozatszerepet, hogy szinte folyamatosan azt halljuk, milyen borzasztó erők fogtak össze, hogy legyőzzék a kormányt. Közben viszont, ha a tényeket nézzük, azt látjuk, hogy Orbánék szinte teljhatalommal uralkodnak.
Carlson kommunikációja még úgy is sikeres, hogy Joe Biden maga az ellenszer erre a politikára. Egy idős fehér férfi, akinek nincsenek különösebben baloldali elképzelései, és alapvetően a konszenzusos politikában hisz. Ráadásul ez a konszenzusos politika még sikeres is, hiszen Biden hónapokig tartó tárgyalások alatt most varázsolta át a szenátuson a gigantikus infrastruktúratervét, amit még a republikánusok majdnem fele is megszavazott.
Elviekben nehéz lenne úgy beszélni a modern Nyugat hanyatlásáról, hogy Biden járványkezelése sikeres volt, az Egyesült Államok gyorsabban pattan vissza a gazdasági visszaesésből, mint bárki várta volna, és egyébként is, a modern nyugati liberális demokráciák, mint amilyen Magyarország és az Egyesült Államok is, jobb életet biztosítanak, mint korábban bármikor. Carlsonnak azonban mégis sikerül a trükk.
∗
2021-re Orbán Viktor is nehéz helyzetben találja magát a nemzetközi színtéren. Az a konfliktusos, a személye felnagyítására felhúzott politika, amivel a Magyarország adta valódi politikai súlynál sokkal hatékonyabban tud politizálni az Európai Unióban és a világban, nem hátulütők nélküli. Orbán valóban ikonikus politikai arc lett, először populistaként, majd egyre inkább a szélsőjobbon. De ezzel az ikonikus szereppel együtt járt, hogy elvesztette politikai súlyát a valódi politikai vitákban. Az Európai Néppárt elvesztése volt a legnagyobb csapás, de sorra esnek ki Orbán egyéb szövetségesei is, akik segítenének politikai eredményeket elérni. Nem véletlen, hogy Szijjártó Péter sem Madrid és Washington, hanem Tatárföld és Peking között ingázik.
Az ikonikus szerepnek köszönhető az is, hogy Orbán egyre kevésbé jelenti azt, amit a nemzetközi jobboldal el szeretne érni, és egyre inkább azt, amit a nemzetközi bal- el szeretne kerülni. Annak, hogy Tucker Carlson nemrég Magyarországon járt, meglepő módon az Egyesült Államokban sokkal komolyabb visszhangja lett, mint nálunk.
Vezércikkek sora magyarázta azt, hogy Tucker miért húz ennyire Orbánhoz. Van, aki szerint olyan ez, mint az unatkozó értelmiségiek vonzódása a Szovjetunióhoz a múlt század elején, és van, aki szerint autoriter útkeresés, és Orbántól tanulnák a mintát, amivel az Egyesült Államokat át szeretnék alakítani.
Politikai hasonlóság nem sok van a két fél között. A magyar gazdaság nagy része közvetlenül függ az államtól, vagy egyenesen állami irányítás alatt van. Az Egyesült Államokban ez még a baloldalon is tabu, a jobboldal pedig szentül hiszi azt, hogy ennek az ellentéte helyes. Orbánék politikai nemzedéke sosem foglalkozott mással a politikán kívül, miközben az amerikai jobboldal a személyes üzleti sikereket isteníti. Carlson és a teljes amerikai elit Oroszország-, de főleg Kína-ellenes, miközben ezeknek az országoknak Nyugaton éppen Orbán a legfontosabb szövetségese.
És ami még fontosabb, az amerikai jobboldal enyhén vakcina-, és nagyon maszkellenes, folyamatos a kritika és a szkepszis a járványkezeléssel kapcsolatban, és a jobboldal nagy része az, amely nem oltotta be magát, teret engedve ezzel a delta variáns gyorsabb terjedésének. Carlson műsorainak nagy része mostanában éppen arról szól, milyen autoriter szabályokat kényszerít rájuk a baloldal. Sokkal gyengébbeket egyébként, mint amilyeneket Orbán kényszerített a magyarokra.
A baráti kapcsolat, az útkeresés miatti egymásra találás itt sem ideológiai vagy politikai kérdés, ahogy ezek a szereplők már rég nem ideológiai gondolatok mentén politizálnak. A barátság és a jó kapcsolat ugyanúgy az érzelmekről és a vélelmezett tényekről szól, arról, hogy mit érzünk akkor, amikor a másikra gondolunk. Carlsonnál ezt könnyű megmagyarázni, mert ő maga mondta el Orbánról egy budapesti vacsorán:
őt tényleg az összes megfelelő ember gyűlöli.
Orbán Viktor egy jelkép, sokkal kevésbé annak a jelképe, amit a jobboldal szeretne, és egyre inkább annak, amit a baloldal nem szeretne. És egy érzelmekre épülő, kontrariánus politikai mozgalomban ez fontosabb, mint bármi más. Onnantól, hogy a baloldal nem akarja, a jobboldal még inkább keresi vele a kapcsolatot. Orbán számára pedig pont az útkeresés lehet a fontos, hogy egy változó világban megtalálja azt a szerepet, amelyben továbbra is hatékonyan tudja növelni a befolyását.
