Mutatni kell, hogy kik az emberek a gáton. Ezúttal a miniszterelnök egy kevéssel beelőzte a Tisza Párt elnökét.


Az árhullám kezdete óta (sőt már valamivel előtte is) többször beszámoltunk arról, hogy melyik politikus a Duna melyik szakaszán próbál hasznos (vagy épp kevésbé hasznos lenni). Magyar Péter vitát mondott le a munka miatt, Pintér Sándor pálinkát fizetett a védekezésben részt vevőknek, Orbán Viktor pedig folyamatosan beszámol az állami árvízvédelem aktuális állásáról – hogy csak néhányat említsünk a gáton lévő politikusokról.

Szerdán a miniszterelnök és Tisza Párt elnöke (szinte) egyszerre gondolta, hogy Facebook-profiljuknak is követnie kell a lázas munkát, amit az elmúlt napokban végeznek.

Orbán Viktor a fényképen éppen igyekszik valahova, míg Magyar Péter a kamera előtt pózol. Bár néhány napja még Török Gábor is elismeréssel szólt arról, hogy az ellenzéki politikus milyen tehetséggel lovagolja meg az árvíz hullámait politikai értelemben, most a miniszterelnök (és csapata) valamivel gyorsabb volt, és ők cseréltek előbb profilképet.

A mai napon egyébként Orbán a hadsereg bevetéséről posztolt, míg Magyar Péter éppen a honvédséget és annak miniszterét szidta a homokzsákok pakolása közben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!