Orbán Viktor hétfőn fogadja Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárt Budapesten, ebből az alkalomból adott interjút az osztrák Kleine Zeitungnak, amit a miniszterelnök.hu oldalán magyar is leközöltek.

A miniszterelnök elmondta, amikor Wolfgang Schüssel úgy döntött, hogy az FPÖ-vel alakít kormányt, ő volt az egyetlen miniszterelnök, aki akkor nyíltan kiállt Ausztria mellett. Szerinte Strache "kitűnik az európai politikai mezőnyből, a hagyományos európai elit ugyanis dekadens".

"Az elit nem hisz a politikai cselekvés erejében. Egyszerűen tovább akarnak tekerni, mint eddig, és ellenállnak, ha jön valami új.

Az európai eliteknek az a problémája, hogy nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében. Veszélyesnek tartják azokat a vezető személyiségeket, akik képesek lelkesíteni az embereket" - fejtette ki a kormányfő.

Amikor arról kérdezték, hogy árulásnak érzi-e, hogy eltávolodtak egymástól Sebastian Kurz kancellárral, így válaszolt:

"Ha az ember magyar, akkor alapérzés az, hogy elárulták... Nekünk, magyaroknak pedig romantikus hajlamunk is van, ami néha naivvá tesz bennünket. A magyaroknak nagy szívük van. És gyakran a szívből és nem az értelemből indulnak ki. A politikában ez csalóka lehet. Meglepődnek, ha valaki, akivel baráti volt a viszonyuk, kezdi nem a szívét, hanem az érdekeit követni."

Orbán Viktor szerint azonban osztráknak sem könnyű lenni, és az osztrák kancelláré az egyik legbonyolultabb állás. Megjegyezte azt is, hogy sokat tanult a korábbi kancellároktól.

Szerinte Magyarország és Ausztria kapcsolata különleges minőséget jelent, aminek a történelem ad különleges értéket. "Ezt semmilyen európai konfliktusért nem szabad feláldozni" - véli a miniszterelnök, aki a jelenlegi kancellár egyik legnagyobb hívének nevezte magát.

Megkérdezték tőle, hogy nem érzi-e azt, hogy kockáztatja a végleges szakítást az európai kereszténydemokratákkal azzal, hogy a nacionalistákkal akar szövetséget kötni, amire azt válaszolta, hogy bár tudja, hogy fennáll a kockázat, de nem ezt akarják elérni. Szerinte a kereszténydemokraták Európában balra tolódnak, ami szerinte nem jó irány, mert nekik "mégiscsak kereszténynek kell lenniük, a család és a nemzeti identitás vonatkozásában is a keresztény felfogást kell képviselniük".

Felidézte, hogy Magyarországon 45 évig volt szocialista gazdaság, ami nem működött, és most sem érdemes megkísérelni.

Az Emmanuel Macron francia elnök és a baloldallal folytatott együttműködésben viszont szerinte egyre több a szocialista elem, ezeknek pedig az osztrákok és a németek fogják megfizetni az árát. Orbán Viktor szerint Európának át kellene vennie az osztrák modellt, ahol a jobbközép a jobboldallal műküdik együtt.

"Budapestről nézve ez sikeresnek tűnik. Stabilitás van, látom a gazdasági célokat, az adócsökkentést, és úgy tűnik, hogy Ausztriában jó dolgok történnek"

- fogalmazott a miniszterelnök, de hozzátette, hogy tudja, Ausztria egy nehéz hely.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>