A magyar kerítés olyan sikeres, hogy az Washingtonból is látszik, többek közt erről beszélt Orbán Viktor a V4NA hírügynökségnek adott interjújában, melyet az Origo szemlézett.

Visszautasítják a Fehér Házban az Orbán-látogatást ért kritikákat

Szerintük a találkozó a két ország szövetségéről szólt, nem az autoriter politika jóváhagyásáról.

A magyar miniszterelnök inspirálónak nevezte a találkozóját Donald Trumppal.

Mint fogalmazott, közös bennük, hogy mindketten nagy nyomás alatt végzik a munkájukat, sok bírálat éri őket, amiért nem a liberális média szája íze szerint kormányoznak, és sikeresek.

18 év elteltével számára az volt a legszembetűnőbb a Fehér Házban, hogy ismét erős elnöke van Amerikának, aki nem fél újszerűen gondolkodni és újszerű válaszokat találni.

Orbán Viktor szerint ha valaki ma Európáról akar megtudni valamit, jól teszi, ha a magyarokhoz fordul.

Kultúrák és civilizációk törésvonalán élünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ideológiák és előítéletek rabjai legyünk. A józan ész politikáját folytatjuk. A dolgot magát nézzük, úgy, ahogy azok vannak. Nem köt minket gúzsba a politikailag korrekt beszédmód. Volt miről beszélni

- fogalmazott.

Washington, 2019. május 13. Donald Trump amerikai elnök (j) és Orbán Viktor miniszterelnök megbeszélést folytat a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2019. május 13-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd /MTI

Részletesen tárgyaltak az európai biztonságról, a migráció jelentette veszélyről. Amerikában is hallottak a magyar gazdasági modellről a miniszterelnök szerint. Beszéltek az adó- és államadósság-csökkentő politikáról és a családtámogatási rendszerről és arról, hogy Magyarország workfare state-et épít és nem welfare state-et. Az utóbbi segélyekre épül, az előbbiben pedig a gyarapodás feltétele a tisztességgel végzett munka, tette hozzá.

Orbán Viktor kérte Trumpot, hogy minél hamarabb induljon meg az amerikai energetikai cég, az Exxon által elnyert fekete-tengeri gázkitermelés, mert ez kulcsfontosságú a magyar gázellátás diverzifikálása szempontjából. Fontos pontja volt a megbeszélésnek emellett a közép-hatótávolságú légvédelmi eszközök beszerzése is.

Arra a kérdésre, hogyan váltak el, Orbán Viktor úgy felelt:

Keep in touch.

Angolul nem beszélő olvasóinknak: ez magyarra fordítva annyit jelent, tartsuk a kapcsolatot.

United States President Donald J. Trump meets with Prime Minister Viktor Orban of Hungary in the Oval Office of the White House in Washington, DC on Monday, May 13, 2019. The two leaders will meet for about an hour. Credit: Chris Kleponis / Pool via CNP | usage worldwide

Mi volt a Trump-Orbán találkozó valódi célja?

A magyar miniszterelnök által régóta várt találkozó nagy bejelentések nélkül ért véget, a cél azonban valószínűleg egyébként is inkább két NATO-tagország közötti kötelék megerősítése volt.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!