Nyilatkozatot adott ki az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, a dokumentumot a Népszava meg is szerezte. Az amerikai félnek a következő állításai szerepelnek ebben:

  • a legfontosabb emberi jogok és alapvető szabadságok szükségtelen korlátozásának elkerülésére szólítják fel a kormányokat
  • ideértendő a szabad sajtó azon képessége is, hogy informálja a közvéleményt a válságról és a kormányzati intézkedésekről,
  • a kormányoknak biztosítaniuk kell, hogy a rendkívüli felhatalmazás korlátozott, a mostani válság leküzdéséhez elengedhetetlen időtartamra szóljon és azonnal megszűnjön, mihelyt arra már nincs szükség.

Átment a törvény, Orbán megkapta a felhatalmazást

Érvényben maradhatnak a veszélyhelyzetben hozott rendeletek, határidő nélkül. Szigorúbban bünteti a Btk. a rémhírterjesztést.

A Népszava kiemeli, hogy ugyan a szöveg nem nevezi meg Magyarországot, "mégis félreérthetetlenül a magyar kormány teljes körű és időkorlátozás nélküli felhatalmazásának bírálata - már csak azért is, mert más, legalább elvben demokratikus országokban nincs ilyen példa. A közleményből világos, hogy az amerikai kormányzat osztja a több amerikai politikus által a magyar felhatalmazási törvény kapcsán megfogalmazott aggodalmakat."

Bernie Sanders elítélte Orbán Viktor felhatalmazását

A szenátor szerint a tekintélyelvű vezetők mindig is kihasználták a válság pillanatait, hogy korlátlan hatalmat ragadjanak magukhoz.

Kiemelt kép: Gyerekek Bernie feliratú plakáttal egy nagy amerikai zászló előtt, a Los Angeles-i Kongresszusi Központban, mielőtt megkezdődik a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Bernie Sanders vermonti független szenátor kampánygyűlése 2020. március 1-jén. MTI/EPA/Etienne Laurent


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!