A miniszterelnök Veszprémben arról is beszélt, hogy máig Magyarország a legbiztonságosabb és legstabilabb ország egész Európában. Moszkva véleménye szerint egy tragédia volt, Brüsszel viszont már csak egy rosszul sikerült kortárs paródia.


Idén sem Budapesten tartotta meg október 23-ai ünnepi beszédét Orbán Viktor. A tavalyi zalaegerszegi látogatása után ezúttal a veszprémi várban beszélt.

A miniszterelnök azzal kezdte, hogy a veszprémiek 1956-ban sem vártak a pestiekre, hiszen már október 22-én megalakították forradalmi szervezeteiket és megfogalmazták követeléseiket. Éppen ezért lekezelő és hiba, ha valaki október 23-án csak a rivaldafényben úszó Budapestről beszél.

Orbán szerint 1956 az egész nemzet nagy közös szabadságharca volt, mert végeztek ki papot, tanárt, földművest, kommunista pártvezetőt, időseket, fiatalokat, nőket, férfiakat, budapestieket és vidékieket egyaránt.

A kormányfő Veszprém mártírjáról, Brusznyai Árpád középiskolai tanárról is megemlékezett, aki véleménye szerint értette az idők szavát, így pontosan tudta, ha a magyaroknak újra lapot oszt a történelem, akkor azt fel kell venni.

- jelentette ki Orbán, aki szerint a szabadságharc leverése után kivégzett Brusznyai sorsa tipikus magyar sors.

Arról is beszélt ennek kapcsán, hogy a történelmünkben újra és újra azok törnek ellenünk, akiket korábban megmentettünk vagy megvédtünk. Szerinte abban is elsők voltunk, hogy megvédtük Európát migrációtól és békét javasoltunk háború helyett, köszönet és méltánylás helyett azonban gáncsot és hátbatámadást kaptunk.

A miniszterelnök szerint a hazaárulók is a mi nemzetünk részei, "ők is benne vannak a történelmünkben, mint a balsors a Himnuszban. Ahol magasság van, ott mélység is van”.

1956 öröksége nélkül nem győzhettek volna a rendszerváltók 1989-ben Orbán szerint, mert a szabadságharcban kivégzettek adták kezükbe a legerősebb fegyvert. A rendszerváltás kapcsán máig tart még a vita, hogy az igazságszolgáltatás ügyében elégtelen demokráciát látva helyesen döntöttek-e akkor magyarok, Orbán szerint annyi azonban bizonyos, hogy itthon úgy váltották le a kommunistákat, hogy nem volt polgárháború és egy ember sem halt meg. Nem kellett azóta sem előrehozott választást tartani, és az is biztos, hogy „máig mi vagyunk a legbiztonságosabb és legstabilabb ország egész Európában”.

„Ha jól látom, az MSZMP utódpártja már mikroszkopikus méretű, és az utolsó baloldali párt is ott végzi, ahol 1956 szelleme szerint is végezni kell” - szúrt oda a miniszterelnök az MSZP-nek is.

A rendszerváltáskor visszacsatlakoztunk az európai népek közösségébe, ez azonban már nem ugyanaz a hely volt Orbán szerint. Mást értünk ugyanis szabadság alatt és különbözőképpen képzeljük el a szabad világot.

- magyarázta hozzátéve, hogy a magyarok éppen az ellenekezőjére vágytak.

Még ma is felbukkannak olyan dolgok Orbán szerint, amik a szovjet időkre emlékeznek, viszont ami elsőre tragédia volt, az ma már csak komédia. Moszkva egy tragédia volt, Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia. Ha Moszkva fütyült, akkor úgy kellett táncolni, de ha Brüsszel fütyül, akkor mi nem táncolunk, ha nem akarunk.

- jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint a Szovjetunió reménytelen és megjavíthatatlan volt, az Európai Unió azonban nem az, hiszen jövőre is lesz például egy EP-választás.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!