Húsz percen múlt, hogy az uniós kormányfők nyár végi csúcsértekezlete nem lett minden idők leghosszabb EU-csúcstalálkozója. Ez a húsz perc is csak azért hiányzott állítólag, mert az Európai Tanács elnöke, a belga Charles Michel nem szerette volna, hogy ez legyen minden idők leghosszabb csúcsértekezlete.
A vita hosszúsága érthető: a következő hétéves költségvetési ciklus egyike lesz az Európai Unió legfontosabb időszakainak, annál is inkább, mert a költségvetés mellé egy gigantikus méretű mentőcsomagot is elfogadna az unió, amely története során először venne fel közösen hitelt. Az uniónak pedig azért is van hétéves költségvetési kerete, mert ezt a vitát lehetetlen lenne minden évben lefolytatni, annyi különböző pénzügyi és politikai érdek feszül egymásnak.
Nem normális időszak
És most nem is egy normális hétéves költségvetésről beszélünk. A koronavírus megbénította az EU-t, és egy ideig úgy tűnt, a járvány éppen azt szünteti meg, amitől eddig az unió működött: hogy az emberek és a termékek szabadon mozoghatnak a tagállamok között. A bénultság másik oka, hogy az a politikai törésvonal, amelynek egyik oldalán a renitens keleti, a másikon az állandó pénzügyi problémákkal küzdő déli, a harmadikon pedig az egyre fukarabb északi tagállamok állnak, nagyon elmélyült.
Magyarország szempontjából ez azért fontos most, mert a nyár közepén már nem lehetett megúszni, hogy az uniós kormányfők elfogadjanak egy olyan mechanizmust, amellyel fel lehet lépni azon tagországok ellen, amik folyamatosan megsértik az Európai Unió alapértékeit. Két olyan ország van, ami visszatérően ebbe a szerepbe kerül: Lengyelország és Magyarország, de Bulgária is egyre inkább csatlakozni látszik hozzájuk.
A nyári csúcsértekezleten annyiban sikerült megegyezni, hogy lesz ilyen mechanizmus, de a részleteiben nem. Maga a jogállami mechanizmus arról szól, hogy ha egy ország megsérti az unió alapértékeit, el lehessen venni tőle a támogatások egy részét. De mivel a tanácsi csúcsértekezletek úgy működnek, hogy minden tagállam érdekeit ki kell elégíteni, a részleteket nem találtak ki erről; klasszikusan megúszós megállapodás született, ami után otthon mindenki elmondhatta, hogy ő nyerte meg a harcot.
A részletek
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a jogállami mechanizmussal kapcsolatos végső harcot elhalasztották. A mechanizmus első konkrét javaslata, amellyel a német soros elnökség állt elő, egészen megengedő volt Magyarországgal szemben, szinte minden igazán veszélyes dolgot kivettek belőle, beleértve a jogállam szót is. De Magyarországnak még ez is túl kemény volt, az Európai Parlament számára pedig - ellenkező okból, mivel túl puhának találták a képviselők - egyenesen elfogadhatatlan. Az a verzió, amelyben végül megegyezett a parlament, a tanács és az Európai Bizottság, valamennyit keményedett a németek javaslatához képest, de nem annyira erős, mint az eredeti, Michel által bemutatott javaslat (noha annak nem teljesen voltak kidolgozva a részletei).
Az, hogy mennyire lesz működőképes a nagyjából tíz nappal ezelőtt tető alá hozott mechanizmus, sok mindentől függ. Leginkább attól, hogyan alkalmazza majd az Európai Bizottság. Itt érdemes elmondani, hogy a jogállami mechanizmus létrehozásának célja az is, hogy legyen a finom figyelmeztetés és a "nukleáris támadás" (szavazati jog felfüggesztése) közötti lehetőség az EU arzenáljában, ez ugyanis hiányzik.
Az már most látszik, hogy a magyar és a lengyel kormány nagyon nem akarja, hogy a jogállami mechanizmus átmenjen. Annyira nem, hogy bejelentették: az uniós nagykövetek hétfői tanácskozásán megvétózzák az EU hétéves költségvetésével és a 750 milliárdos helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást. Ezt meg is tették, így a jogállami mechanizmus csak minősített többséggel ment át, a költségvetés elfogadása pedig megakadt.
Mi várható?
Ez a vétó még csak arról szól, hogy mi a tagországok politikai szándéka. Önmagában a jogállami mechanizmust nem tudja megvétózni Magyarország és Lengyelország, mert a tanácsban ennek elfogadásához elég a minősített többség, nem kell egyhangúan szavazni. Így a magyar kormány két dolgot tehet.
Az egyik, hogy nem fogadja el a koronavírus-mentőcsomaghoz szükséges törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy új, saját forrásokból juthasson pénzhez. Ez viszont a jogállami mechanizmust nem gáncsolja el, csak a Next Generation EU nevű segélycsomagot. Ennek következménye az lenne, hogy a csomagot nem az uniós költségvetés részeként, hanem tagállamok közötti megegyezésként fogadnák el. Így Magyarország nem kapna innen pénzt, de - hitelről lévén szó - vissza se kellene azt fizetnünk. A csomag alapvetően nem is nekünk szól, hanem leginkább azon déli tagállamoknak, amelyeknek a gazdaságát a leginkább megterhelte a járvány, ők viszont kifejezetten rá vannak szorulva a pénzre.
Ez a vétó több szempontból is problémás lenne. Egyrészt nem úsznánk meg vele a jogállami mechanizmust, viszont szinte a teljes Európai Uniót magunkra haragítanánk.
Az, hogy a segélycsomag a költségvetés része legyen, nagyon fontos a németeknek és a franciáknak is, márpedig ők az unió legfontosabb országai. Az pedig, hogy a pénz minél hamarabb megérkezzen, nagyon fontos a déli tagállamoknak, amelyek közül például Portugália fontos szövetségese volt Orbánéknak az uniós csatákban, azért is, mert abban bíztak, hogy ha kompromisszumot kötnek a magyarokkal a jogállami mechanizmusról, akkor gyorsabban fog átmenni a mentőcsomag. Most viszont pont az ellentéte történik: Orbánéknak nem volt elég a kompromisszum, ezért tovább lassíthatják a csomag elfogadását.
A másik opció, hogy a magyar kormány megvétózza a teljes költségvetést, mert azt egyhangúlag kell elfogadni. Ezzel tényleg mindenkit magunkra haragítanánk, és nyilván óriási lesz a nyomás Orbán Viktoron, hogy idáig ne menjen el. És bár az EU működésének lényege a kompromisszum, és hiába értik már jobban tíz év után, hogy hogyan játssza ezt a játékot a magyar miniszterelnök, még mindig meg tud lepni mindenkit azzal, hogy messzebb megy el, mint bárki gondolná. Az uniós kormányfők és diplomaták fejében továbbra sem fordul meg, hogy valaki politikai okokból tényleg megvétózza azt a költségvetést, amelynek egyébként a kedvezményezettje - hiszen elképesztően sok pénzt kapunk ezzel az uniótól. A diplomaták valószínűleg még mindig azt gondolják, hogy blöffről van szó, és Orbán csak el szeretne érni valamit.
A kérdés az, hogy mit érhet még el Magyarország ebben a kérdésben. A jogállami mechanizmus kidolgozása három intézmény párbeszédével ment, hetekig tartó folyamat volt. Erre a verzióra rábólintott már a tanács, a soros elnökség, a bizottság és a parlament is. Őket vissza lehet küldeni tárgyalni, de nem valószínű, hogy bárki engedne. A magyar kormány így nem akarja elfogadni a mechanizmust, a parlament viszont akkor nem fogja elfogadni a költségvetést, ha a jogállami mechanizmus tovább lazul. Már csak azért sem, mert sok tagországban tényleg belpolitikai kérdés lett, hogy tudnak-e bármit kezdeni a lengyelekkel és a magyarokkal.
Sarokba szorítva
Most úgy tűnik, senki nem fog engedni, és valakinek meg kell hátrálnia. Az uniós ügyekért felelős miniszterek kedden szavaznak a kérdésről, a magyar kormányt Varga Judit képviseli. Ő ezt írta hétfőn a Facebookon:
Vétó. A felelősség azoké, akik hagyták, hogy az ideológiai viták túszul ejtsék a mentőcsomagot, és megsértették az állam és kormányfők júliusi megállapodását. Magyarország végig tisztességesen betartotta az uniós szerződéseket és a júliusi alkut. Sosem árult zsákbamacskát. Magyarország sorsáról csak a magyar emberek dönthetnek.
Ez klasszikusan az a jogászkodás, amelyet a Fidesz eddig is képviselt az uniós vitákban, és többnyire működni is szokott, ha hazai közönségnek és az uniós diplomatáknak szánják. A júliusi alkut például könnyen be lehetett tartani, hiszen nem voltak benne a mechanizmus részletei, így nem volt mit betartani.
Varga szerint a jogállamnak nincs mérőszáma, ezért ideológiai vita az, ha egy országot számon kérnek a jogállami normák megsértése miatt. Ilyen nézőponttal persze semmilyen morális alapú államszervezési elvárásnak nincs normatív mérőszáma, ezért semmit nem lehet számon kérni a tagországokon, miközben valójában léteznek bizonyos közös értékek, amelyeket be tudnak tartatni a politikai közösségek. Ez az érvelés ott fog megbukni, hogy a magyar kormány már nemcsak diplomatákkal és bürokratákkal tárgyal, hanem Európa teljes politikai elitjével, akik nem az uniós nüanszok, hanem a politikai realitás alapján fognak reagálni.
A politikai realitás pedig az, hogy úgy fest: a magyar és a lengyel kormány inkább elgáncsolja a teljes kontinens működését, hogy ne lehessen egy Orbánra és a lengyel a kormányra politikailag veszélyes eszközt létrehozni. Azt pedig, hogy ez az eszköz tényleg veszélyes, az mutatja a legjobban, hogy a Fidesz még ezt is megkockáztatja azért, hogy megakadályozza az elfogadását.
Kiemelt kép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán
