Szenvedélybetegség ez a meccsnézés - mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban a Magyarország-Izland meccs kapcsán. A miniszterelnök úgy véli, "büszkék lehetünk a fiainkra", harcnak nevezte a mérkőzést, és "vikingeket harcban legyőzni, az nagy dolog".


A járványhelyzettel kapcsolatban Orbán arról beszélt, hogy "nem tudtunk eddig elszakadni Ausztriától", elmondása szerint az a tendencia érvényes itt is, ami ott, így ez alapján tudnak számításokat végezni a jövőre nézve.

Az egészségügy felkészültsége kapcsán a miniszterelnök elmondta, minden technikai eszköz rendelkezésre áll, ami a védekezéshez kell. Az emberi erőforrással kapcsolatban már visszafogottan fogalmazott, "ember annyi van, amennyi", mondta az orvosok és ápolónők számának kapcsán.

Orbán hangsúlyozta, hogy nem mindegy, hány beteg jut egy orvosra és egy ápolónőre, és elmondása szerint a meghozott szigorítások nélkül vészesen megközelítettük volna a felső tűréshatárt. Így szükség volt az újabb intézkedésekre, köztük a kijárási tilalomra, bár "ezt senki nem szereti".

A tizennegyedik nap környékén nagyon nehéz lesz

- hangsúlyozta Orbán az éjjeli kijárási tilalom kapcsán, majd hozzátette, hogy ilyen döntéseket akkor kell hozni, amikor fenyeget az egészségügy megbénulásának veszélye.

A miniszterelnök továbbá elmondta, meri vállalni a felelősséget azért a mondatáért, hogy 99 százalék az esélye annak, hogy az egészségügy működőképes marad, illetve minden magyar megkapja a tisztességes ellátást, mert minden élet számít.

Az aktuális járványügyi adatokat is ismertette: jelenleg 6690 ember van kórházban, 518 fő lélegeztetőgépen. Az operatív törzzsel átbeszélték az iskolák helyzetét is, mint mondta, eddig a járványügyi helyzet miatt 208 óvodát kellett bezárni, illetve 293 általános iskolában digitális oktatásra tértek át, de Orbán szerint az oktatási rendszer is bírja a nyomást.

A vakcina kapcsán a miniszterelnök újra arról beszélt, hogy az a jó, ha minél több vakcina áll rendelkezésre, és nem szabad politikai ügyet csinálni belőle. "Az emberek majd eldöntik, melyikben bíznak inkább", jegyezte meg, mondván, a vakcina már a horizonton van.

Orbán bejelentette: az elvitelre kerülő ételekre 5 százalék lesz az áfa, illetve közölte: 2021-ben érezhető mértékű adócsökkentésre lesz szükség, mert ha nem csökkentenek adót, nem lesz munkahely, mondta.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!