Örülök, hogy a miniszterelnök megértette és elfogadta a javaslatomat, így egy kicsit enyhülhet az ingyenes parkolás okozta káosz Budapesten - írja Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester.


A beírás apropója, hogy tegnap a kormány rendeletet hozott, hétfőtől ingyenessé válnak a zárt parkolók. Egészen pontosan a november 23-án, hétfőn hatályba lépő rendelet alapján lakott területen, kereskedelmi célú P R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban.

  • A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.
  • Továbbá a költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonú cégek közterületi parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetők lesznek este 7 és reggel 7 óra között.
  • Valamint a határozatban a kormány felkéri az önkormányzatokat, hogy saját hatáskörben rendelkezzenek az önkormányzat vagy a tulajdonában álló gazdasági társaságok parkolóinak bárki számára való megnyitásáról hétfőtől, és erről a döntésükről 48 órán belül tájékoztassák a lakosságot.

"Fontos lenne, hogy a miniszterelnök gyakrabban hallgasson az emberekhez legközelebb álló önkormányzatokra; és nem csak akkor, amikor már baj van, hanem a döntések meghozatala előtt is" - írja bejegyzésében a főpolgármester.

Koronavírus - Még több hír a témában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!