A családok és a vállalkozások érdekében a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről rendelkezett - jelentette be Orbán Viktor, ismertetve a négy meghozott döntést.


  • A hitel-visszafizetési moratóriumot változatlan formában, fél évvel, 2021. július 1-jéig meghosszabbítják. A meghosszabbítás automatikus, csak azoknak kell keresniük a bankjukat, akik a moratórium ellenére törleszteni akarnak.
  • A járványügyi intézkedések miatt ideiglenes bezárása kényszerülő vállalkozásokat a kormány decemberben és januárban is a bérköltségek kétharmadának átvállalásával, illetve elengedésével támogatja. A járulékfizetés elengedését és a bértámogatást a vendéglátóhelyek, a szállodák és az idegenforgalom mellett kiterjesztik a tevékenységüket szünetelni kényszerülő magántulajdonú buszos vállalkozásokra.
  • A kis és közepes vállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik. A miniszterelnök azt mondta, ezek a vállalkozások a legsérülékenyebbek a járvány idején, és ők adják a legtöbb munkahelyet. Az iparűzési adó az önkormányzatokhoz folyik be, a kormányfő bejelentése szerint támogatást azonban biztosan csak a 25 ezer fő alatti települések kapnak. A nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét egyenként tekintik át.
  • A gyermeket nevelő és a gyermeket váró családokat hatmillió forintig kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamatozású lakásfelújítási hitel segíti. Ebből hárommillió forint vissza nem térítendő támogatás, ami a felújítás végén vehető igénybe, és automatikusan csökkenti a hitel összegét.

A bejelentés előtt Orbán Viktor a Megyei Jogú Városok Szövetségének vezetőségével tárgyalt a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A megbeszélésen Szita Károly, az MJVSZ elnöke, Kaposvár fideszes polgármestere, Péterffy Attila társelnök, Pécs ellenzéki polgármestere, Szalay Ferenc ügyvezető alelnök, Szolnok fideszes polgármestere, a fideszes Kósa Lajos mint tiszteletbeli elnök, valamint Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vett részt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!