Héftőn Budapesten tanácskoztak a Visegrádi Négyek miniszterelnökei és a francia elnök, amelyet egy közös sajtótájékoztató követett. Ezt Orbán Viktor nyitotta, aki elmondta, hogy a tanácskozáson szóba került a migráció, a jogállami kérdés, az energiakérdés, és főleg a nukleáris energia, valamint a Nyugat-Balkán is.

Emmanuel Macron nagyon örül, hogy lehetősége van a visegrádi csoport tagjaival is egyeztetni. Ami a migrációs kérdést illeti, számos egymást követő válságot éltünk meg, főleg Lengyelország az utóbbi hetekben a Fehéroroszország által gerjesztett migrációs válság miatt. A jogállamiságról annyit mondott, hogy egy igen kényes kérdésről van szó, de, tekintve, hogy az Európai Uniós soros elnöke Franciaország lesz, meghallgatta és feljegyezte a különböző álláspontokat. A francia elnök megköszönte a nagyon jó együttműködést Andrej Babis leköszönő cseh miniszterelnöknek, akivel most találkoztak utoljára, ebben a formában.

Kapcsolódó

Macron Orbánról: Vannak ismert egyet nem értések köztünk politikai síkon, de mindketten Európa-pártiak vagyunk

Politikai ellenfelek, de egyben európai partnerek is, értett egyet a két ország vezetője.

Eduard Heger köszönetet mondott Orbánnak azért, hogy meghívta Macront. A partnerségek megerősítése a tagállamok között mindig fontos, de világjárvány idején különösen fontos - jegyezte meg. Mi a Visegrádi Négyeken belüli együttműködést nagyon fejlesztjük, és fontos, hogy ez a közös munka az EU-n belül is tovább fejlődjön, mondta.

A klímaváltozás nem csak az EU-t érinti, hanem az egész világot - a karbon-semlegesség olyan fontos cél a klímaváltozás szempontjából, hogy ebből a hosszú távú stratégiából nem szabad engedni. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy egyes időszakokban mit bírnak el a polgárok. Szlovákiában december 22-én az atomenergiát is fenntartható energiaforrássá fogják nyilvánítani, ez nagyon fontos - tette hozzá. Heger messzemenően üdvözölte a francia elnökséget, mert az az együttműködés erejét hozza el. A szlovák miniszterelnök ugyancsak üdvözölte Babist, és emlékeztetett, hogy Szlovákia és Csehország két testvéri ország.

Babis emlékeztetett, hogy a V4 találkozósorozatot idén nyáron kezdték el Ljubjanában, majd franciául hozzátette, hogy csak pénteken jár le a mandátuma, ezért szerdán és csütörtökön még részt vesz a csúcson, Franciaországnak pedig továbbra is nagy barátja.

Meggyőződésem, hogy az új cseh miniszterelnök megérti, hogy a visegrádi blokk nagyon erős és fontos szerepet játszik az Európai Unióban - mondta Babis. Megjegyezte, hogy

vannak olyan nézetek, amelyek korábban nem voltak elfogadhatók, most viszont több tagállam is beállt mögé - utalva itt a migrációra és a Frontexre. Ezen a héten például hét tagállam kérte, hogy tárgyalják újra a migrációs politikát, tette hozzá Babis, és kijelentette: 2015-ben Orbán Viktor egyedül mondta ezt.

A kibocsátási kvótákkal kapcsolatban Babis kihangsúlyozta: úgy nem lehet tervezni, hogy ezeknél 300 százalékos kilengések vannak, és az is tarthatatlan - Macronnal egyetértve -, hogy ezeket a háztartásokra is ki akarják vetni.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök örül neki, hogy a francia soros elnökség programjában fontos szerepet kap majd az energia témája. Két fontos probléma van manapság: az egyik, hogy nagyon magas a gáz ára, amely főként a Gazprom manipulációja miatt van; a másik pedig a Babis által említett kvótaprobléma, amelynek inflációgerjesztő hatása is van.

Meg kell előznünk az embercsempészetet és azt, hogy az embereket élő pajzsként használják, mint ahogy ezt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök teszi - jelentette ki Morawiecki. A jogállamisággal kapcsolatban azt mondta: annak kell alapvetőnek lennie, hogy ami az egyik országban megengedett, annak a másik tagállamban is megengedettnek kell lennie.

A lengyel miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat-Balkán egy geopolitikailag fontos stratégiai terület, és meg kell oldani azt a problémát, hogy az érintett országokban egyre erősebb Oroszország és Kína befolyása.

Arra a kérdésre, hogy milyen partnert lát a visegrádi országokban, Emmanuel Macron azt mondta: egy soros elnöknek kötelessége, hogy a hasonló országcsoportokkal keresse az együttműködést, mert úgy lehet gyorsan megoldani a kérdéseket.

A francia elnök elmondta, hogy Budapesten több ellenzéki politikussal találkozott, és hozzátette azt is, hogy vannak olyan politikai kérdések, amelyekben nem értenek egyet Orbánnal, de ezt sosem rejtette véka alá. Macron ugyanakkor kijelentette: ő sosem kampányolt külföldön és most sem teszi ezt.

Az elnök úr és köztem szoktak lenni komoly és éles viták, amelyeket én azonban szeretek - mondta Orbán és hozzátette: egy vita csak akkor rossz, ha nincs benne minőség. Magyarországon a francia elnököknek mindig is nagy volt a tisztelet.

Kapcsolódó

A választások tisztaságáról és az EU-s pénzekről is szó esett Macron és a magyar ellenzék találkozóján

Egyetértettek abban, hogy erős Európára van szükség.

A Le Monde újságírója megemlítette azt a cikket is, amely szerint a Pegasus-kémszoftverrel lehallgatták az Áder János köztársasági elnök védelmét ellátó Köztársasági Őrezred két vezető tagjának telefonját. Orbán erre úgy reagált: Magyarország egy jogállam és a titkosszolgálatok működését is jogállami kereteken belül működnek, szemben az 1990 előtti kommunista rendszerrel.

Magyarország gazdasági teljesítményét és pénzügyi helyzetét a piac méri meg, és az eurózóna egy nagyon kellemes és langyos hely, a piac azonban hideg és kegyetlen, nekünk pedig ott kell helyt állni - egyelőre jól állunk, azonban a költségvetési hiányra figyelni kell, ezért a választások előtt nem ésszerű megvenni a ferihegyi repteret, jelentette ki a magyar miniszterelnök a Bloomberg kérdésére.

A kormányfő kijelentette: egy politikai zsarolásnak vagyunk áldozatai azzal, hogy addig nem kapjuk meg az európai helyreállítási alap által nyújtott támogatást, amíg nem változtatjuk meg a gyermekvédelmi törvényt és az oktatási törvényt. De Orbán szerint a magyar gazdaság egy jó ideig kibírja az uniós támogatás nélkül, a saját költségvetésének terhére.

Arra a kérdésre, hogy látnak-e arra esélyt, hogy a szolidaritás megerősödjön Európában, például a migrációs válság, az energetikai zsarolás, vagy az álhírek terjedésének megakadályozása miatt, a lengyel miniszterelnök úgy felelt: mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a NATO keleti határán milyen rendhagyó helyzetet teremtettek, utalva ezzel Ukrajna és Oroszország konfliktusára, illetve Lukasenka zsarolására. Úgy véli, egyre jobban szorul a hurok Ukrajna körül, amelynek sorsán nagyon sok múlik, a térség országainak szempontjából is.

Kapcsolódó

Orbánék dupla áron vennék vissza a repülőteret, úgy számolnak, hogy 15 év alatt megtérülhet

1600 milliárd forint a vételárajánlat, csak az nem világos, hogy a teljes összeget az adófizetők állják-e.

"Tudjuk, hogy Fehéroroszország fél a gazdasági szankcióktól" - tette hozzá Morawiecki, ezért most még van mozgásterük, de ha ezek sem fognak használni, akkor Lengyelország kész bemutatni egy határozottabb cselekvési tervet is.

Macron úgy reagált, hogy Franciaország azonos szolidaritással tekint minden tagországra, Orbán pedig azt mondta, hogy nekünk a 2015-ös migrációs válság erős iskola volt szolidaritásból. A kormányfő szerint akkor a legdurvább támadásokat kellett elviselni és úgy fogalmazott, hogy miközben Európát védtük, egyes tagországok hátba lőttek minket. A magyar miniszterelnök szerint ideje elszámolást készíteni és nagyon komoly költségeket kell mozgósítani a tagországoknak, hogy meg tudják védeni a határaikat, ezért ideje, hogy Brüsszel is szolidaritást mutasson.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!