Orbán Viktor miniszterelnök baráti üdvözletét és jókívánságait fejezte ki a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe, az ország megalapításának 71. évfordulója alkalmából Li Ko-csiang kormányfőnek - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön.


A magyar kormányfő levelében azt írta: meggyőződése, hogy a két ország közötti mély barátság kiállta az idő próbáját, és a megváltozott nemzetközi környezet okozta kihívások ellenére is szilárd alapokon nyugszik.

Úgy fogalmazott, örömmel tölti el, hogy a magyar-kínai átfogó, stratégiai partnerség, a 17 1 Együttműködés, valamint az "Egy övezet, egy út" kezdeményezés méltóképpen tükrözi a Magyarország és a Kínai Népköztársaság közötti, hosszú múltra visszatekintő együttműködés eredményességét.

A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben tanúsított közös erőfeszítéseink ismételten tanúbizonyságot tettek a népeink közötti barátságról - zárta köszöntőlevelét a magyar miniszterelnök.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: archív/MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!