Órákig feküdhetett egy 27 éves vecsési nő egy igazoltan koronavírusos beteg mellett a Jahn Ferenc dél-pesti kórházban - számolt be az esetről az RTL Klub Híradója.

Perjés-Kiss Beatrix múlt csütörtökön, hasi panaszokkal került be a kórház sürgősségi, majd sebészeti osztályára, a kórteremben két másik beteg is feküdt. "Aznap este hét órakor kaptuk a hírt az egyik sebészorvostól, hogy a mellettem fekvő idős hölgynek a koronatesztje pozitív lett. Megszólalni nem tudtam, sokkot kaptam konkrétan" - nyilatkozta a nő csatornának.

Azt állítja, korábban hallotta azt is, hogy az orvosok a folyosón egymással vitatkoznak, elmondják-a teszteredményt a kórteremben fekvőknek.

Mondta az egyik a másiknak, hogy ezt mindenképpen el kell mondani. Nagyon meg voltak ijedve, és tudták ők is, hogy ebből nagyon nagy baj lehet.

Végül az egyik orvostól azt a tájékoztatást kapták, hogy az idős nőt öt nappal korábban tesztelték, de az eredmény késett. Perjés-Kiss Beatrix szerint ugyanakkor az enyhe tüneteket mutató fertőzött szobatársuk még azt követően is órákig mellettük maradt, hogy kiderült az eredmény.

A maszkot maguknak kellett biztosítaniuk, viszont kötelező volt viselniük, alvás közben is. Ám ettől nem érezték magukat biztonságban, hiszen étkezésnél levették, ugyanazt a mosdót használták, és egyszer sem volt takarítás délelőttől késő estig.

A Dél-pesti kórház szerint Bencsik képviselő bujkálva jutott be, és megtévesztette az embereket

Feljelentést is tesznek a magát is feljelentő poltikussal szemben.

A fiatal nő másnap elhagyta a kórházat, előtte alá kellett írnia egy nyilatkozatot, hogy otthon kéthetes karanténban vonul. Az ajtóra ragasztandó piros tájékoztatót viszont azóta sem kapta meg, és öt napja vár a koronavírus-tesztjének eredményére is. A lakásban asztmás férjével él együtt, aki különösen veszélyeztetett a vírus miatt. Azt mondja, ha pozitív lesz az eredmény, beperli a kórházat.

A Jahn Ferenc kórház a RTL-nek azt írta, minden szabályszerűen történt, a nő megfelelő távolságra fektették a kórteremben a többiektől, és minden betegnek sebészi maszkot kellett viselnie.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!