A COVID osztályokon szinte minden kórházban hatalmas a túlterhelés. Kevés az ápoló és ők is egyre jobban kimerülnek. A következő hetekben ez fokozódni fog. Nem tudni meddig fog tartani és nem tudni hány hullám fog még jönni. A COVID osztályokon ápolt betegek ellátását nagyban segíthetnék motivált, a speciális feladatokra kiképzett, fegyelmezett és megbízható laikusok


- így kezdődik a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezetének a felhívása a Facebookon. Ezzel önkéntes, nem szakképzett ápolókat toboroznak Covid-osztályokra.

Azt írják, hogy készítettek egy képzési programot, tréninget, kipróbálták, "és úgy tűnik, kb. 3 -4 órás tréning elegendő a szükséges ismeretek elsajátításához." Felhívják a figyelmet, hogy ez nem nyújt szakképesítést és nem helyettesíti a képzett ápolókat. Fontos azt is tudni, hogy a MOK nem tudja garantálni, hogy aki a képzést elvégzi, azt az intézmények alkalmazni is fogják. Az, hogy ki állhat munkába, az a kórházak vezetésén és a hatóságok együttműködésén fog múlni.

"De a törvények és az EMMI álláspontja szerint az önkéntes segítésre van lehetőség. Gyakorlatilag csupa olyan feladatra készítjük fel önöket, amit sokan otthon is végeznek hozzátartozóik ápolása során."

Azt írják, hogy "amennyiben bevetésre kerülhetnek, a munkaidő, biztosítás, munkabér/ vagy egyéb juttatás az intézmény vezetőivel kerül majd egyeztetésre. Amennyiben munkába állhatnak szervezetünk további szakmai és mentális támogatást nyújt mindenkinek."

Kik jelentkezhetnek?

Nagykorú lehetőleg fiatal, fizikailag, szellemileg és mentálisan erős, erkölcsileg fedhetetlen emberek. Akik rendkívül nehéz körülmények között, védőfelszerelésben is vállalják a fent leírt munkát. Akik nagyfokú önuralommal, kitartással és alázattal képesek embertársaikon segíteni. Akik, ha arra lehetőség nyílik munkába tudnak állni megbeszélt időszakokban megyénk kórházaiban. Olyanok akik vagy védettek mert már oltást kaptak, vagy az elmúlt 6 hónapban bizonyítottan átestek COVID betegségen, vagy ha egyik sem az előzőekből, akkor vállalják a fertőzés veszélyét és ez esetben nem idősebbek 45 évesnél. Legalább általános iskolai végzettségük van.

A jelentkezők számától és tartózkodási helyétől függően fogják szervezni a képzést. Terveik szerint Győrben, Mosonmagyaróváron és Sopronban lesznek a tréningek megbeszélt időpontokban. Valószínűleg késő délutáni, esti órákban vagy hétvégi napokon. A járvány helyzetre tekintettel csak kis csoportokban, védőfelszerelés használatával, megfelelő segédeszközökkel zajlik majd a képzés.

Jelentkezni rövid önéletrajzzal egy rövid motivációs levéllel, lehetőleg telefonos elérhetőség megadásával az alábbi e-mail címen lehet: [email protected] .

Koronavírus - Még több hír a témában

Az egészségügyi miniszter férje vezette cégétől is vett maszkokat a német kormány

Igaz, a társaság szerint beszerzési áron adták az eszközöket, mert a kialakult maszkhiány idején ezzel akartak segíteni a minisztériumnak.

Közel 850 ezer embert oltottak be egy nap alatt a britek

Hiába a válság, egy év alatt 289 milliárd forintot költött sportra az Orbán-kormány


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!