A portugál köztársasági elnök bejelentette vasárnap, hogy karanténba helyezi magát, és elhalasztja a következő két héten esedékes találkozóit, mert múlt kedden olyan gyerekekkel került közvetlen kapcsolatba, akiknek az iskolájában azóta kimutatták az új típusú koronavírus megjelenését.


Marcelo Roberto Sousa az államfői rezidencián fogja tölteni ezeket a napokat, és az elnökségi hivatal közlése szerint elhatározásával példát akar mutatni a lakosságnak.

Sousa egy kulturális rendezvényen találkozott a tanulókkal, akiknek az Idaes faluban lévő iskoláját azóta bezárták a járvány miatt. Az elnök a rezidenciáról fogja ellátni a teendőit, csak a vendégek fogadását és a betervezett utazásait mondja le.

Sousa 71 éves, vagyis abba a korcsoportba tartozik, amelyet fokozottan fenyeget a koronavírus.

A portugál kormány szombat este bejelentette, hogy az ország északi részén betiltják a látogatásokat a kórházakban, idősotthonokban és börtönökben. Azért ott, mert az eddig észlelt 25 fertőzésből 20-at ott diagnosztizáltak.

(MTI)

Kiemelt kép: Bruno Barros / DPI / NurPhoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!