Amikor egy marylandi ingatlanokkal foglalkozó vállalat dolgozói kézhez kaptak egy-egy vörös borítékot a szombati céges bulin, nem is sejtették, hogy pár pillanat múlva igazi ünnepi csodában lesz részük. A St. John Properties vezetése ugyanis gálánsan úgy döntött, hogy megosztja a 14 év alatt elért profitját az alkalmazottakkal, és teljesen váratlanul 10 millió dollár bónuszt osztott szét közöttük. A 198 alkalmazott így fejenként 50 ezer dollár, azaz körülbelül 15 millió forintnyi jutalmat kapott. Az összegeket a szerint súlyozták, hogy ki hány évet töltött a cégnél: akit éppen csak most vettek fel, annak be kellett érnie száz dollárral, a legnagyobb bónusz pedig 270 ezer dollár (közel 81 millió forint) volt.


"Amikor kinyitottam a borítékot, nem tudtam elhinni, amit láttam" - mondta a CNN-nek Stephanie Ridgway, a társaság projektmenedzser-asszisztense. "Nincsenek rá szavak, hogy megfelelően leírjam, hogyan éreztem magam. Egyszerre csodálatos és hihetetlen. Még mindig sokkban vagyok, alighanem az egész életem megváltozik."

"Ez az egyik legcsodálatosabb dolog, amit valaha láttam életét. Mindenkit elárasztottak az érzelmek. Sikítottak, sírtak, nevettek, átöleltek" - mondta a vállalat elnöke, Lawrence Maykrantz.

Többen azt is rögtön elmondták neki, hogy ezzel a pénzzel most végre felszabadulhatnak: kifizethetik például az adósságukat, a jelzálogkölcsönüket, a diákhitelüket. A 37 éves, 14 éve a cégnél dolgozó Ridgway pedig azt mondta: a pénzből elvégez majd néhány felújítást a házán, de a nagy részét a gyerekei főiskolai tanulmányaira fogja félretenni.


"Nagyon büszkék vagyunk alkalmazottainkra. Cégünk sikerének ők az alapjai, ezért valami nagyszabású dologgal akartunk köszönetet mondani nekik. Azt hiszem, hogy jól sikerült" - értékelte az estét Maykrantz.

Mindenkinek hasonló főnököt és karácsonyi bulit kívánunk!

Képek: St. John Properties


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!