Jelentős tárgyi-személyi és alapvető szemléletbeli különbségeket tapasztalt az alapjogi biztos két fővárosi koraszülött intenzív osztály működésének körülményeiben, gyermekközpontú megoldásaiban - közölte kedden az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Székely László ombudsman vizsgálatában azt állapította meg, hogy míg a fővárosi Honvédkórházban egyedülálló módon sikerült megvalósítani a gyermek- és családbarát ellátást, a Semmelweis Egyetem (SE) I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Neonatológiai Intenzív Centruma évek óta állandósult szakdolgozói létszámhiánnyal küzd, a személyi minimumfeltételek hiányoznak, túlterheltek az orvosok és a szakdolgozók.

Alapjogi aggályokhoz vezet az a hiányosság, hogy jelenleg nincs egységes előírás és gyakorlat az állapotuk súlyossága miatt különböző ellátásra szoruló koraszülött babák világos elkülönítésére. Fel kellene mérni a donor anyatej-ellátás jelenlegi rendszerének lehetőségeit, hogy a koraszülöttek a számukra megfelelő anyatejhez jussanak tápszer helyett abban az esetben is, ha az édesanyának nincs elegendő anyateje.

Az alapvető jogok biztosa részletes ajánláslistával fordult az intézményvezetőhöz és a szaktárcához a jelentésében sorolt problémák mielőbbi megoldása érdekében

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára rövid időn belül tájékoztatta az ombudsmant arról, hogy a biztos ajánlásaival összhangban felkérte az illetékes intézményeket annak országos szintű felmérésére, rendelkezésre állnak-e azok a minimum feltételek, amelyek szükségesek a koraszülöttek megfelelő ellátásához. A minisztérium az érintett intézmények és szakmai szervezetek bevonásával ezután cselekvési tervet dolgoz ki.

Budapest, 2011. május 19. A Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ épülete Budapesten. MTI Fotó: Lakatos Péter

Lapértesülések: Hétfőn újra kinyit a Honvédkórház koraszülöttcentruma

A jelek szerint megoldották a szakemberhiányt.

Az alapjogi biztos ajánlásának megfelelően felmérik a donor anyatej-ellátás helyzetét, az anyatejgyűjtő állomások működését annak érdekében, hogy a koraszülöttek csak kifejezetten egészségügyi okból, illetőleg szülői kérésre kapjanak tápszert. Az országos tisztifőorvos felkérést kapott továbbá, hogy a szakmai szabályok alkalmazásának következetes ellenőrzésével rendszeres szakfelügyeleti vizsgálatokkal segítse elő az ellátási egyenlőtlenségek csökkentését.

A válaszlevél tanúsága szerint az egészségügyért felelős államtitkár az Egészségügyi Szakmai Kollégium illetékes Neonatológiai Tagozatától kért javaslatokat arra, milyen eszközökkel segíthető elő a gyermek- és családközpontú szemléletváltás a koraszülött intenzív ellátásban, valamint arra, hogy az intézményi kultúra és a tárgyi és eszközbeli feltételek figyelembe vételével milyen intézkedések szükségesek az ilyen család- és gyermekközpontú ellátás biztosításához.

Az államtitkár azt is kezdeményezte, hogy határozzanak meg világos szakmai szabályokat, amelyek alapján egyértelműen megítélhető a koraszülött egészségi állapota alapján biztosítandó ellátási szint. Az érintett ellátóhelyek arra kaptak felkérést, hogy felmérjék koraszülött intenzív osztályaik jelenlegi helyzetét és javaslatot tegyenek a gyermek- és családközpontú ellátás biztosításához szükséges intézkedésekre.

Időközben a SE is a megoldás felé mutató intézkedésekkel válaszolt az ombudsmannak. A következő hónapokban bevezetik a szülők korlátozás nélküli látogatásának lehetőségét, valamennyi újszülött intenzív osztályon és gyermekágyas részlegen új orvosszakmai irányítási rendszert állítottak fel az egységes családbarát és szakmai-ápolási elvek érvényesítésére, illetve koordinációs módszerekkel igyekeznek csökkenteni az újszülött intenzív osztály leterheltségét.

Pályáznak egy, a dolgozók szemléletformálását segítő nemzetközi képzési programra annak érdekében, hogy a munkatársaik elsajátítsák azokat a kompetenciákat, amelyek révén bevonhatják a szülőket a koraszülöttek gondozásába. Az ápolt gyermekek igényeinek kielégítésére a SE saját anyatejgyűjtő állomást hoz létre.

Az alapvető jogok biztosa biztatónak tarja a kezdeményezéseket. Székely László egyúttal várja a minisztérium tájékoztatását az egyes felmérésekről, valamint az azok alapján kidolgozásra kerülő cselekvési és intézkedési tervekről, szakmai javaslatokról.

Budapest, 2014. szeptember 8. Csecsemõ fekszik egy inkubátorban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) koraszülött intenzív centrumában (PIC) Budapesten 2014. szeptember 8-án. Átadták az intenzív centrum korszerûsített orvostechnikai eszközparkját. A több mint 112 millió forintos vissza nem térítendõ uniós forrásból megvalósult projekt során a legkorszerûbb inkubátorokat, lélegeztetõ gépeket, multifunkciós betegõrzõ monitorokat, ultrahangkészülékeket vásároltak, illetve megújult az ezeket összekötõ informatikai rendszer is. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ombudsman: a koraszülött intenzív osztályon kezelt gyermek joga a szülő állandó jelenléte

Visszásságot okoz, hogy az egészségügyi-ellátó rendszer nem tudja ezt minden PIC osztályon biztosítani.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!