Fonyódnál a szél olyan erővel tombolt, hogy a parton állók azt látták, hogy a tó vize egyszerűen eltűnik előlük. Keszthelynél 35 centiméterrel csökkent a vízszint.


A Balaton ismét megmutatta, mire képes, ha feltámad a szél. Ezúttal is drámai hatással járt a délnyugati viharos szél, amely napokon át

Az Időkép.hu és az Országos Vízügyi Főigazgatóság friss adatai szerint Keszthelynél 35 centiméterrel csökkent, míg Siófoknál 24 centivel emelkedett a vízszint.

Az Időkép Fonyód-Várhegyen elhelyezett szélmérője délután 83 km/órás lökést is mért, ami már bőven a „ne próbálj szörfözni” kategóriába esik. Balatonmáriafürdőn pedig szó szerint homokos sétány vált a Balatonból: több tíz métert is be lehetett sétálni a tómederben, ahol még pár órával korábban víz hullámzott.

És mindez még csak az előjáték volt. A Kiderül.hu szerint

A Dunántúl északi részén és az északi határnál beborul az ég, eső és zivatarok is előfordulhatnak, míg máshol marad a napsütés. A hőmérséklet 19 és 31 fok között ingadozik majd, de az északi régiókban már elő lehet készíteni a pulcsit. Késő este pedig akár 14 fokra is lehűlhet a levegő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!