A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kizárta annak lehetőségét, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasszák a pekingi téli olimpiát.

Kapcsolódó

Az USA részben bojkottálja a pekingi téli olimpiát

Az Egyesült Államok egyetlen diplomáciai képviselőt sem küld Kínába.

A kérdés a vírus omikron variánsának megjelenése miatt merült fel, ám Juan Antonio Samaranch, a NOB pekingi olimpiai koordinációs bizottságának vezetője határozottan kizárta ennek a lehetőségét. Kijelentette, hogy az eredeti, februári időpontban tartják meg a játékokat.

"Az elmúlt két évben, ebben a covid-világban az élet minden területén megtanultuk, hogy rugalmasnak kell lennünk és gyorsan kell alkalmazkodnunk a változó körülményekhez. Pekingben ezt megtettük. Mindenre felkészültünk, a szervezőknek minden lehetséges szituációra van tervük" - idézte Samaranchot az MTI.

A sportvezető biztos benne, hogy az olimpián résztvevők helyiektől történő elkülönítésével képesek lesznek megküzdeni a járvánnyal akkor is, ha rossz irányba változik a covid-helyzet.

"Így most boldogan jelentjük be, hogy a tervezett időben és formában ünnepelhetjük majd a játékokat" - jegyezte meg a spanyol bizottsági elnök.

Christophe Dubi, az olimpia ügyvezető igazgatója kedden arról beszélt, hogy egyelőre a szervezők a jegyeladással kapcsolatos terveiket még nem jelentették be, de megerősítette, hogy a helyiek úgy számolnak, lesznek majd nézők a versenyeken.

Azt gondolom, hogy néhány héten belül megszületik a végleges döntés a nézőkről, mert később már fizikailag lehetetlen lenne lebonyolítani az értékesítést

- nyilatkozott Dubi.

Az már szeptemberben eldőlt, hogy a február 4-én rajtoló téli olimpián csak kínai lakosok lehetnek a lelátókon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!