Interjút adott a Figyelőnek Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott a Dél-budai Centrummal (DBC), közismertebb nevén a szuperkórházzal kapcsolatban, amelyben többek között arról beszélt, hogy ütemterv szerint halad a projekt.


Augusztusban írtuk meg az Mfor alapján, hogy az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszánál, a XI. kerületi Dobogó városrészben a dél-budai centrumkórház építésére kijelölt helyszínen háborítatlan parlag hever, pedig januárban Bedros alapkőletételt ígért. A miniszterelnöki megbízott erről most azt mondta, hogy hamarosan győztest hirdetnek arról, hogy melyik iroda készítheti el a DBC terveit, ezt követi a terület régészeti feltárása és a lőszermentesítés.

Az Mfor cikkében arra is kitért, hogy annak ellenére, hogy az építkezésnek még nyoma sincs, már százmilliós tételekben rendelik az orvosi berendezéseket a szuperkórház és társkórházai számára. Berdos szerint ez nem igaz.

[S]emmilyen vele kapcsolatos orvosieszköz-beszerzés nem történt, s nem is történhetett, hiszen a kezdetektől fogva azt hangsúlyozzuk, hogy a jövő eszközparkját építjük az új szuperkórházba, amelyet ha akarnánk, sem tudnánk megvásárolni, hiszen jelenleg fejlesztik.

Berdos hozzátette, hogy a XXI. századi betegellátás csak a 3T néven emlegetett program mentén változtatható meg: a beteg iránti tisztelet, a beteg emberek segítése és támogatása, vagyis a törődés, illetve a az ellátás, a szakmai felkészültség és technikai háttér, azaz a tudomány.

Kiemelt kép: Bedros J. Róbert (k) egy sajtótájékoztatón, fotó: MTI/Soós Lajos


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!