A kormány 2012 óta próbálkozik az olcsóbb és hatékonyabb állam megteremtésével, ám a Népszava cikke alapján ez nem igazán sikerült.


A lap szerint az államigazgatás működése nemcsak forint-fillér alapon, de GDP arányosan is drágult, ami nem meglepő a létszámnövekedés ismeretében: a központi kormányzat 2010-ben még 6808 fővel működött, a tavalyi zárszámadási adatok szerint pedig már 13 139 fő járt be valamely minisztériumhpoz dolgozni. A növekedés kilenc év alatt 93 százalék volt. A Miniszterelnökség a Népszavának azzal indokolta a kiugró létszámnövekedést, hogy több háttérintézmény is a minisztériumokba olvadt.

A lap ezért megnézte, hogyan változott a háttérintézmények foglalkoztatotti létszáma és a korábbiaknál is lehangolóbb eredményeket találtak. A 2010-es és a 2018 zárszámadási adatokból kiderül, hogy

míg 2010-ben 75 605 fő dolgozott a minisztériumi háttérintézményeknél, tavaly decemberben ez a létszám 87 743 volt, vagyis nemhogy csökkent volna az állomány a leépítések, összevonások után, hanem 12 138 fővel többen vannak ezen szerveknél.

Hozzáteszik: a minisztériumi háttérintézmények száma 2010-ben még 44 volt, ezzel szemben a 2018-ban már csak húsz ilyet sikerült azonosítani. Vagyis valóban történtek összevonások és sokat közülük megszüntettek, ám a létszámuk ennek ellenére jelentősen felduzzadt.

Kiemelt kép: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter érkezik a sajtótájékoztatójára az Országházban 2016. február 4-én. A miniszter a 2017-es költségvetésben a bürokráciacsökkentés jegyében 15 százalékos létszámkorrekcióra tesz javaslatot a központi államigazgatási szerveknél. Mögötte Kovács Zoltán kormányszóvivő. Fotó: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!