Egy bank jogszerűtlen tevékenységéhez kötődik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) fennállásának eddigi legnagyobb bírsága, illetve az első olyan büntetés hazánkban, amit mesterséges intelligencia jogszerűtlen használata miatt szabtak ki - írja a HWSW.


A rekord összegű, 250 millió forintot büntetést a NAIH még tavaly rótta ki egy meg nem nevezett bankra: a szervezet beszámolója szerint a megbírságolt pénzintézet az ügyfélszolgálati hívások rögzített hanganyagát automatikusan elemezte, illetve ezen elemzések eredményét felhasználva állapította meg, hogy melyik elégedetlen ügyfelet szükséges visszahívni.

A rendszer többek között elemezte a beszélő érzelmi állapotát, és egyéb jellemzőket, továbbá felhasználták az ügyfélszolgálati munkatársai munkájának minősítésére is.

A mesterséges intelligencián alapuló beszédjel-feldolgozás segítségével automatikusan elemzésre kerültek a megadott lista szerinti kulcsszavak is, valamint a beszélő érzelmi/hangulati állapota. A felismert kulcsszavak és érzelmek eredményét is hívásonként az adott híváshoz kapcsolva tárolták, és a hívások még 45 napig a hangelemző szoftveren belül is visszahallgathatók. A hangelemző szoftver a hívásokról a fentiek alapján sorrendet állított fel, amely egy javaslat arra, hogy melyik érintettet szükséges elsődlegesen visszahívni - olvasható a beszámolóban.

A NAIH az eljárás végén arra utasította a bankot, hogy az általános adatvédelmi rendeletnek megfelelően módosítsa az adatkezelési gyakorlatát, tehát jogalap hiányában a hangelemzés során az érzelmeket ne elemezze, és az adatkezeléssel kapcsolatban az érintetti jogokat megfelelően biztosítsa, különösen, de nem kizárólag a megfelelő tájékoztatás és tiltakozás jogát.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!