A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya három nő ellen. A BRFK gyanúsítása szerint 13 olyan embert juttattak jogosulatlanul védettségi igazolványhoz, akik nem kaptak koronavírus elleni oltást.

A jelentkezőknek meg sem kellett jelenniük az orvosi rendelőben, irataikat egy kozmetikusként dolgozó nő adta át az orvosi asszisztensnek. Az adatokat az asszisztens az orvos tudtával, az ő jogosultságát használva rögzítette a rendszerbe. Volt olyan eset, hogy 100 ezer forintot kaptak egy igazolás kiállításáért a közvetítőn keresztül.

police.hu

A BRFK nyomozói az eljárás során az orvosi rendelőben és a három nő lakásán is kutatást tartottak. Lefoglaltak 4 millió 220 ezer forintot, 580 eurót, informatikai eszközöket, oltási igazolványokat és egyéb orvosi iratokat is.

A rendőrök a 60 éves orvost és 45 éves asszisztensét tizenhárom-rendbeli védettségi igazolással visszaélés és hétrendbeli vesztegetés elfogadása, a 42 éves közvetítőt pedig kilencrendbeli bűnsegédként elkövetett védettségi igazolással visszaélés és egyrendbeli vesztegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Mindannyian szabadlábon védekeznek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!