Nemrég debütált a mozikban Olivia Wilde filmje, a Nincs baj, drágám, ami körül az elmúlt időszakban többször is felkavarodott az állóvíz.
A filmben eredetileg Shia LaBeouf is szerepelt volna, Wilde viszont saját állítása szerint kirúgta őt a produkcióból. A színész ezt nyílt levélben cáfolta, majd ki is szivárgott egy videó a kocsiban ülő színésznőről, melyben éppen LaBeoufot kérleli, hogy térjen vissza a stábhoz forgatni.
Kapcsolódó
Pedig nemrég még azt mondta, ő rúgta ki a a színészt a Don't Worry Darling stábjából.
Szeptember elején aztán azon kezdett el pörögni az internet, hogy a filmben szereplő Harry Styles a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon állítólag leköpte a mellette ülő Chris Pine-t, amit nem csak utóbbi sajtósa, de a napokban Olivia Wilde is cáfolt.
Kapcsolódó
Ennyi, téma lezárva: Olivia Wilde szerint Harry Styles nem köpte le Chris Pine-t
Emlékszik még valaki az incidensre?
A színésznő a minap a Late Night Show-ban vendégeskedve promotálta a filmjét, ahol elmondta, hogy az ötéves lánya, Daisy is feltűnik a vásznon, a gyerekét alakítva.
Kicsit gonoszabb voltam vele a filmben, mint amilyen egyébként vagyok. Olyan voltam, mint a részeg, '50-es évekbeli önmagam, azt hiszem
- magyarázta a színésznő, aki nagyon élvezte a lányával a közös munkát.
Utóbbi Idris Elbáékról például nem volt elmondható: a lánya nagyon szerette volna a vásznon is eljátszani a színész gyerekét, de a készítők úgy ítélték meg, hogy valahogy nem működik közöttük a filmes kémia. Isan ezt úgy zokon vette, hogy három hétig nem is beszélt Elbával.
Kapcsolódó
Idris Elbához három hétig nem szólt a lánya, miután nem játszhatta el a gyerekét az új filmjében
Hiába rokonok a való életben, a vásznas kémia nem volt meg.
