Erős kritikát fogalmazott meg honfitársával, Thomas Bachhal szemben az egykori biatlonsztár, Magdalena Neuner, aki bírálta a NOB elnökének a koronavírus-válsággal kapcsolatos viselkedését.

Azzal ártottak a legtöbbet az olimpiának, hogy eddig húzták a döntést

Csak remélni lehet, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kommunikációs baklövést követett el és a háttérben készült a halasztásra.

A 25 éves korában, 2012-ben visszavonult kétszeres olimpiai és 12-szeres világbajnok Neuner rettenetesen dühös volt, hogy az olimpia halasztására ennyit kellett várni.

Lehetetlennek találtam Thomas Bach viselkedését

- nyilatkozta Neuner az Augsburger Allgemeine szombati számában.

"Ez pontosan azt tükrözi, amit én magam is vártam: az olimpia nemcsak a sportolókról, hanem sok más mindenről szól. Az egész világ a vírus ellen küzd, mégis olimpiát akartak rendezni" - kritizálta Bach hozzáállását és késlekedését.

Szerinte a sportolók teljesen a levegőben lógtak, nem volt garancia arra, hogy így tisztességes játékokat lehet rendezni.

"Néhányan edzhettek, mások nem. A doppingellenőrzések hol voltak, hol nem, Bach pedig fokozatos ellenszélbe került. De most már lehet új tervet készíteni."

Kiemelt fotó: MARTIN SCHUTT / dpa Picture-Alliance / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!