A német Julia Behnke sérülése miatt február elején az FTC gyorsan lépett, és a Győri ETO-val kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, legutóbb Siófokon szereplő válogatott játékossal, Sirián Szederkével erősített.

Kapcsolódó

Ideális kéziellenfelet kapott az FTC a Bajnokok Ligájában

Kilenc éve kapott ki legutóbb a Krim Ljubljanától, most a negyeddöntőbe jutás lesz a cél.

De ez nem volt elég, a klub hétfőn bejelentette, hogy a bajnokság második fele, valamint a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza előtt tovább erősít: a szezon végéig ugyanis kölcsönben, a Népligetben folytatja pályafutását az olimpiai -, világ- és Európa-bajnok beálló, Beatrice Edwige.

A 33 éves kézilabdázó 2016-2019 között a Metzet erősítette, majd két évet Győrben töltött, 2021 óta pedig a Rosztov-Don játékosa volt - pályára is lépett az orosz csapatban a Fradi elleni mindkét Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

"Nagy erősítés számunkra, posztján az egyik legjobb a világon. A sérült játékosaink miatt csökkent a variációs lehetőségeink száma, ezért, amikor lehetőség adódott egyeztetéseket folytatni Beatrice-szal és klubjával, úgy döntöttünk, megpróbáljuk kölcsön venni őt. Ezúton is köszönjük a Rosztov-Don vezetőségének a tárgyalásokhoz való hozzáállását, csak így, illetve a két klub közötti jó kapcsolatnak köszönhetően jöhetett létre az egyezség" - nyilatkozta a Fradi.hu oldalon Görög Zsolt, a kézilabda-szakosztály ügyvezető igazgatója.

Edwige kedden csatlakozik a kerethez, csütörtökön pedig akár be is mutatkozhat tétmeccsen a Ferencvárosban.

Nem megszokott a kézilabdában év közben klubot váltani, de nagyon boldog vagyok, hogy most az FTC-hez igazolhattam, hiszem, hogy ez a legjobb dolog, ami történhetett

- mondta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!