Október 10-én, csütörtökön 13 órakor kihirdették a 2018-as és 2019-es irodalmi Nobel-díj győzteseit. A 2018-as Nobelt a lengyel Olga Tokarczuk, az ideit pedig az osztrák Peter Handke kapta.

Évek óta az esélyesek között emlegetik Krasznahorkai Lászlót és Nádas Pétert, a külföldi nagy várományosokként pedig Haruki Murakamit. Nyilvános adatok híján csak a fogadóirodák listája adhat támpontot, melyek első helyein található írók közül kerültek ki általában a nyertesek az elmúlt években.

A bejelentés előtt néhány nappal már kirajzolódott, kik állnak a legnagyobb fogadóirodák élén. A brit Nicer Odds első helyén Anne Carson kanadai költő állt, akit A szolgálólány meséjét is jegyző Margaret Atwood és Maryse Condé guadalupei író követett. Az első tízben szerepelt Krasznahorkai László, Nádas Péter, Olga Tokarczuk, Ljudmila Ulickaja és Murakami is. Hasonló eredmények jöttek ki az Unibeten is, ahol szintén Carson és Condé és a lengyel író-pszichológus Olga Tokarczuk kapta a legtöbb szavazatot.

Az idei irodalmi Nobel-díjas, Peter Handke Kép: Johannes Simon/Getty Images

A Svéd Akadémia idén két irodalmi Nobel-díjat is kiosztott, a 2019-es mellett a tavalyit is. Ennek oka az akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson költő férje, Jean-Claude Arnault szexuális zaklatási botránya. A férfiről kiderült, hogy korábban számos nőt zaklatott szexuálisan, és többször kiszivárogtatta a nyertesek nevét. Arnault 2018 októberében két év börtönbüntetést kapott szexuális erőszak miatt.

Az akadémia a díjalapító Alfred Nobel végrendeletét végrehajtó Nobel-alapítvánnyal korábban egyeztetve végül úgy döntött, a díjazottakat öt saját tagja és öt külső szakember választja ki. A külső tagok között van Gun-Britt Sundstrom író, Henrik Petersen könyvkiadó és Mikaela Blomqvist, Rebecka Karde, valamint Kristoffer Leandoer kritikusok. A Nobel-bizottság vezetője Per Wastberg, az akadémia tagjai között van Kristina Lugn, Anders Olsson és Jesper Svenbro.

A Nobel-díj odaítélése zárt ajtók mögött történik mindig, a dokumentumokat 50 évre titkosítják, így az idei kiválasztásról legkorábban 2069-ben kerülnek nyilvánosságra az adatok.

Kiemelt kép:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!