Kitűnő állapotban fennmaradt, egyetlen fából faragott római kori figurát találtak egy angliai ásatáson - írja az MTI a The Guardianre hivatkozva. A rendkívül ritka lelet egy vízzel teli árokból került elő Buckinghamshire-ben, az Egyesült Királyság eddigi legnagyobb régészeti feltárásán, amely a 240 kilométer hosszú HS2 vasútvonal mentén folyik. A projekt során már megannyi értékes leletre bukkantak.

A régészek úgy vélik, az árokban az oxigénhiány segítette a szobrocska konzerválódását. A 67 centiméteres figurát egyetlen fadarabból faragták ki.

Jim Williams, a Historic England tudományos főtanácsadója szerint a faragás minősége kitűnő, az alak pedig azért is izgalmas, mert ebből a korszakból ritkán maradnak fenn szerves anyagból készült tárgyak.

A Twyford közelében, egy mezőn talált figura egy, a derekánál összefogott, térdig érő tunikát viselő embert ábrázol. A fején valamilyen fejfedő, esetleg különleges frizura lehetett, a lábai jó kirajzolódnak, bár a lábfejek és az alkarok elkoptak.

Több mint ezer régész dolgozik 2018 ősze óta legalább 60 különböző helyszínen a London és Birmingham közötti a HS2 első szakasza mentén. A szakértők szerint jó, ha nemzedékenként egyszeri adódik ilyen lehetőség, amely segít fényt deríteni 10 ezer év történelmére. Az útvonalat lézerszkenneléssel és geofizikai felmérésekkel térképezték fel, mielőtt az ásatások megkezdődtek volna. A régészeti vizsgálatot a törvények alapján kötelező volt elvégezni az építkezés előtt.

A leletek a vaskortól a viktoriánus korszakig terjedő időszakból származnak. A maradványok között találni a napokban felfedezett hatalmas római kori települést Northamptonshire-ben, 16. századi kerteket Warwickshire-ben és a világ legrégebbi vasúti kerekházát Birminghamben, továbbá több tízezer emberi csontot különböző temetkezési helyeken.

Kapcsolódó

Ókori érméket találtak egy vasútvonal építésén

A szakértők egy ókori települést tártak fel Angliában.

Alice Roberts, a BBC-n futó Digging for Britain műsorvezetője szerint a HS2 útvonala mentén talált rendkívüli leletek is azt tanúsítják, hogy milyen gazdag az ország régészeti tája. A leletek többsége múzeumokba kerül, de az olyan nagyobb építményeket, mint például a Northamptonshire-ben talált 10 méter széles római kori út, a vasút építése miatt lebontják.

A faragott figurát a york-i régészeti intézetben vizsgálják meg. A szobrocska egy letört, és az árokban szintén megtalált darabját szénizotópos kormeghatározásra használják fel, hogy kiderüljön a lelet tényleges kora.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!