Mutatjuk a dobogós helyezést elért már nem élő és még élő magyar művészeket. Ők azok, akiknek a művei legjobban szerepelnek az aukciókon.


A műtárgy.com először 2017-ben adta ki A magyar aukciós piac című kiadványát, mely nemzetközi adatbázisok, és a hazai aukciósházak adatai alapján mutatta be, hogy hogyan szerepeltek a magyar művészek az itthoni és a külföldi aukciókon.

Már a 2017-es kiadvány is több mint 40.000 adattal dolgozott, ezt frissítette most a műtárgy.com a 2017-2018-as aukciós adatokkal, így a hazai művészek árverési eredményeinek a legfrissebb összefoglalói, mintegy 50.000 adattal dolgoznak.

A nem élő magyar művészek aukciós piaca

A nem élő magyar művészeket az utóbbi 11 év (azaz a 2008 és 2018 közötti időszak) teljes aukciós bevétele szerint rangsorolták. Az első helyen Vasarely Victor végzett 7 530 eladással és 16 532 millió forint teljes

aukciós bevétellel. A második helyen Hantai Simon szerepel 267 eladással, 11 427 millió forint teljes aukciós bevétellel, a harmadikon pedig Moholy Nagy László végzett 280 eladással és 6 936 millió forintos teljes aukciós bevétellel.

2016-ban Hantai Simon és Moholy Nagy László művei szerepeltek különösen erősen az aukciókon, újabb árrekordokat produkálva. 2017-ben és 2018-ban a magyar művészek aukciós eredményei konzisztensen csökkentek, elsősorban azért, mert a londoni és New York-i aukciókon ezekben az években kevés kiemelkedő árú magyar műalkotás fordult elő. Ezek körül is Moholy Nagy aukciós forgalma esett a legnagyobbat, ami 2016-ban 1,8 milliárd forint volt, 2018-ban viszont csak 465 millió forint. 2018 legdrágább magyar műalkotása Hantai Simon M.C.7 (Mariale) című műve lett, amit a Sotheby’s Párizs 648 millió forintért adott el.

Az élő magyar művészek aukciós piaca

Az élő magyar művészek aukciós piacát egyértelműen Reigl Judit dominálja, aki a TOP20 lista legidősebb szereplője is. 2008 és 2018 közt az ő eladásai ennek a piacnak több mint a felét tették ki. 2018-ban Reigl különösen sikeres évet zárt, mivel 3 alkotása is 60 millió forint feletti áron lett leütve. A lista második helyén Lakner László a harmadikon pedig Ackermann Rita kapott helyet.

A már nem élő magyar művészek piacával szemben, az élő alkotók aukciós piaca 2018-ban is növekedni tudott, elsősorban Reigl Judit és Ackermann Rita erős eredményeinek köszönhetően. Ackermann Water Lilies in Chalk V című műve 2018 szeptemberében 29 millió forintért kelt el, ami az alkotó személyes akciós rekordját is megdöntötte.

Az átlagárak vizsgálatakor figyelembe kell venni, hogy a művek között gyakran grafikák (egyedi és sokszorosított) is szerepelnek, amelyek csökkenthetik az árakat. Fontos megjegyezni továbbá, hogy az élő művészek esetében kiemelten fontos csatorna a galériás értékesítés, ezek az adatok azonban a legtöbbször nem publikusak, ezért a galériás eladásokról nincs átfogó adatbázis.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!