Az Egyesült Államokban, Ohio államban fejenként egymillió dollárt (csaknem 300 millió forintot) sorsolnak ki öt szerencsés polgár közt, akik beoltatták magukat koronavírus elleni vakcinával - írja a BBC.


Mike DeWine ohiói kormányzó közlése szerint minden beoltott felnőtt részt vesz a játékban, a sorsoltást pedig az állami lottót üzemeltető társaság bonyolítja majd le. Az akció öt héten át tart, hetente egy nyertessel, az első sorsolás május 26-án lesz.

Bár a pénzt csak a 18 éven felüliek nyerhetik meg, a fiatalabbak is részt vesznek az akcióban, ők egyetemi felvételit nyerhetnek, ösztöndíjjal, fedezve a lakhatásuk költségeit is.

Az akciót egyébként azért hirdették meg, mert Ohio államban a lakosság oltottsága elmarad az országos átlagtól, ami 58,7 százalék. Az állam kormányzója szerint tele vannak a raktárak oltóanyaggal, felelőtlenség nem kihasználni a lehetőséget.

Az Egyesült Államokban megtorpant az oltási kedv, körülbelül egy hónapja naponta hárommillió embert oltottak be, ami mára visszaesett kétmillióra. Akad olyan állam, ahol sörrel, fánkkal, pizzával, sporteseményekre szóló belépőkkel próbálják rávenni a lakosságot az oltás elfogadására.

Koronavírus

Hűtlen kezelés gyanúja merült fel a 210 millióért vásárolt maszkgyártó gép ügyében

A feltehetően többszörös áron vásárolt gép ügyében ismét a rendőrségnek kellene nyomoznia, ám korábban már elutasították a feljelentést.

Adathiba volt a második oltást megkapottaknál

Orbán Viktor találkozott Karikó Katalinnal


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!