Már nem Imreh Domonkos vezeti a Szent Margit Kórház sebészeti osztályát – tudta meg a 24.hu.

Ezt közleményben megerősítette a lapnak a kórház is.

Azt írták:

a főorvos október 23-án elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, ezért a hatályos jogszabályok alapján november 29-én a főigazgató a 2018-ban kiadott és 2019. december 31-ig szóló vezetői megbízatását visszavonta.

hirdetés

Imreh Domonkos 1983 óta dolgozott a Szent Margit Kórházban. Az osztályvezetői feladatok ellátására pályázatot írnak ki, addig - előreláthatólag 2020. január 15-ig - Issekutz Ákos főorvos kapott osztályvezetői megbízást.

"Lapunk azután kereste meg a kórházat, hogy úgy értesültünk, betegei hiába várták a főorvost, csak a helyszínen értesültek a számukra váratlan nyugdíjazásáról, és műtétek elmaradásától tartottak. Ráadásul úgy tudjuk,

Imreh Domonkos távozásával több kollégája is otthagyja a Margit Kórház sebészeti osztályát"

- írja a 24.hu.

Az intézmény a laphoz eljuttatott közleményben azt írta: "természetes, hogy vezetőváltás kapcsán átmenetileg felerősödik a mobilitás egy ilyen osztályon, ugyanakkor

az osztály működése zavartalan, megfelelő létszám áll rendelkezésre a folyamatos, biztonságos betegellátáshoz, a kórház vezetése pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ez hosszú távon is biztosítható legyen".