A Békés megyei rendőrök Pest megyében fogták el a négy férfit.
A police.hu szerint egyikük több százezer forintot vitt el július 30-án egy muronyi nyugdíjastól. Az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát, azt állította, le kell olvasnia a villanyórát. A 85 éves férfi jelezte, hogy hozzá mindig ugyanaz a leolvasó jár, de végül beengedte az idegent, aki végül elvitte megtakarított pénzét. Még aznap, szintén Muronyban, egy másik nyugdíjastól a gyanú szerint ugyanaz a férfi a vízszolgáltató munkatársának adta ki magát és elvitt több tízezer forintot.
A rendőrök a kifosztások után több megyére kiterjedő adatgyűjtést, nyomozást folytattak, majd szeptember 17-én a oPest megyei Ócsán elfogták a 27 éves edelényi Cs. Norbertet. A férfi a gyanú szerint a két muronyi nyugdíjas előtt áprilisban egy 85 éves péri férfit, májusban egy 88 éves tatabányai asszonyt is kifosztott. Elfogásakor vele volt még három férfi, és az eddigi adatok szerint ők négyen vitték el szeptember 17-én egy tatabányai nyugdíjas nő pénzét és ékszereit.
Cs. Norbertet és társait, a 46 éves sajtószentpéteri L. Jenőt, a 49 éves mezőkövesdi S. Istvánt és a 33 éves szintén mezőkövesdi M. Ádámot csoportosan, bűnszövetségben elkövetett kifosztás miatt őrizetbe vették és vizsgálják, hogy gyanúsíthatóak-e további, hasonló bűncselekmények elkövetésével.
A történtek kapcsán a rendőrség ismételten kéri, hogy váratlanul érkező idegeneket senki ne engedjen be a házába, lakásába!
A közüzemi szolgáltatók a mérőórák leolvasási időpontjait előre közlik, a leolvasók visszatérítést készpénzben nem viszek házhoz. Az esetleges túlfizetéseket a cégek a számlákon írják jóvá.
Kiemelt kép: police.hu
