Nemcsak Magyarországon zártak be a mozik és színházak a koronavírus miatt, de a legtöbb európai országban és Amerikában is. Ezzel egy csapásra százezrek megélhetése került veszélybe, a stúdiók pedig különféle válságmegoldásokkal próbálkoznak, hol elhalasztva a bemutatókat, hol online felületeken hozzáférhetővé téve a filmjeiket. Kína azonban már kilábalóban van a járványból, a legfrissebb mérföldkő, hogy csütörtökön már nem volt olyan az új fertőzöttek között, aki az országon belül kapta volna el a vírust.

A Deadline riportja szerint már a kínai filmipar is kezd életjeleket mutatni, és nemcsak új filmterveket és koprodukciókat kezdtek el előkészíteni, de tervezgetik a mozik újranyitását is. Persze ez nem fog egy csapásra megtörténni, először várhatóan az ország azon részeiben próbálkoznak március vége felé, ahol nem vagy kevésbé ütötte fel a fejét a vírus, de az optimista becslések szerint május elejére újra teljes gőzzel üzemelhetnek a mozik. És midnez csak akkor várható, ha nem lesznek addig újabb kitörések és visszaesések.

A kínai filmipar így is megsínylette a kiesést, becslések szerint eddig kétmilliárd dolláros veszteséget könyvelhetnek el a leállás miatt, és még ha minden a remények szerint alakul, akkor sem várhatóak egy darabig olyan kimagasló bevételek, mint az utóbbi években. Már csak azért sem, mert nagyszabású bemutatóból is sokkal kevesebb lesz a hollywoodi stúdiók leállása és a sorra elhalasztott forgatások miatt.

A Disney leáll egy rakás film forgatásával a koronavírus miatt

Köztük van a Reszkessetek betörők remake-je is. És persze a Disneylandek is bezártak.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!