Nyomozást indított a Vas megyei rendőrség annak az autónak az ügyében, amelyik Czeglédy Csabát, a DK szombathelyi önkormányzati képviselőjét követte a napokban - írta a Népszava. Az eljárás egyedi azonosítójellel való visszaélés ügyében indult, mert a Mazda típusú gépjármű rendszámát (PRT-076) a járműnyilvántartás szerint még nem adták ki Magyarországon.

A történtek hátterében Czeglédy a titkosszolgálatokat sejti, ezt meg is osztotta a nyilvánossággal április 19-i Facebook-posztjában. A Népszavának ugyanakkor a szakmai fogásokat ismerő forrás is azt mondta, ha tényleg a szolgálatok állnak az ügy hátterében, elég amatőr módon jártak el, a követést nem ilyen feltűnő módon intézik. Ezt rendszerint többen végzik több autóval: más figyeli meg a célszemély lakását, mások követik, ráadásul három-négy váltott autóval teszik ezt. Persze az sem zárható ki, hogy a "lelepleződés" szándékos volt, azaz így akarták megfélemlítésképpen az érintett tudomására hozni, hogy "rajta vannak".

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint egyáltalán nem biztos, hogy az állami titkosszolgálat végzi a megfigyelést, magánbiztonsági cégek repertoárjában is van ilyen szolgáltatás. Korábban a fideszes kormánysajtó már együttműködött egy olyan céggel, amely az állami szolgálatoknál bevett módszereket is alkalmazott: a 2018-as választások előtt egy izraeli hátterű társaság konspirált körülmények között rejtett kamerás felvételeket készített olyan tárgyalásokról, amelyeket magyar civil szervezetek képviselőivel folytattak megpróbálva leleplezni a "Soros-szálat".

A politikus, akit egy hete a Borkai-botrány miatt gyanúsítottak meg azzal, hogy ő fizette "Az ördög ügyvédje" oldal reklámját, a Demokratikus Koalíció jelöltje a szombathelyi ellenzéki előválasztáson. A jogász végzettségű Czeglédy korábban Szombathely alpolgármestere, és a helyi MSZP vezetője volt, 2014-ben szintén helyi önkormányzati képviselő lett. 2017-ben az ügyészség az előzetes letartóztatását kezdeményezte, bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolták meg.

Kapcsolódó

Az ügyészség Svájctól kért adatokat, talán ott oldhatják fel "Az Ördög ügyvédje" emailjének titkosítását

Sem az ügyészség, sem a Facebook nem nyilatkozik arról, miként derült ki, hogy Czeglédy Csaba fizette a Borkai Zsoltot lebuktató blog hirdetéseit a közösségi oldalon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!