Igazi kis csoda az, amit születése óta véghez visz a még mindig csak nyolchetes Archie.


A Ladbible írta meg, hogy a 2020 december 1-én, az eredetileg kiírt időponthoz képest 15 héttel korábban világra jövő kisfiúnak már a születése pillanatában a halállal kellett dacolnia, mivel nem volt szívverése. Szülei, az egyaránt 21 éves Sheree Murray és Robert Edwards a poklok poklát járta meg, gyerekük azonban életben maradt, az orvosoknak ugyanis 40 perc folyamatos újraélesztés után sikerült őt visszahozniuk. Ezt követően lélegeztetőgépre került, a megpróbáltatások azonban még koránt sem értek véget.

Öthetes korában kólibaktérium fertőzte meg a szervezetét, aminek következtében súlyos vérmérgezés alakult ki nála.

Ha ez még nem lett volna elég, a mindenre kiterjedő orvosi vizsgálatok a koronavírust is kimutatták a kisfiú szervezetében.

Szülei nagyon megijedtek és nem hitték el, hogy ez az egész velük történik. A terhesség alatt az anyánál semmilyen komplikáció nem lépett fel, minden jel arra utalt, hogy Archie egészséges gyermekként jön majd a világra. Ehhez képest villámcsapásként érte őket, amikor Sheheer-nél november 30-án elkezdődtek a fájások. A szülés után bekövetkező újabb megpróbáltatások miatt pedig hamarosan reálisan azzal kellett számolniuk, hogy a koraszülött gyerekük talán meg sem éri azt a napot, amikor papíron meg kellett volna születnie.

Archie azonban mindenkire rácáfolt, és hősies harc után legyőzte a vérmérgezést és a koronavírust is. A koraszületése miatt természetesen még mindig kórházan van, előéletére tekintettel pedig a mai napig szigorú megfigyelés alatt áll. Ám szerencsére azóta újabb baj nem ütötte fel a fejét.

A szülei - akik büszkébbek nem is lehetnének a fiukra - napközben felváltva látogatják, mivel a kórház szabályzata nem engedi, hogy egy ápolthoz egyszerre egynél töb látogató menjen.

Ha minden jól megy, és Archie szépen fejlődik, márciusban elhagyhatja a kórházat, és a szülők hazavihetik őt közös otthonukba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!