Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága eljárást indított lopás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntett miatt ismeretlen tettesek ellen, akik tavaly év végén egy balatonlellei családi házból, majd szilveszterkor egy balatonszemesi ingatlanból autót, fegyvereket, lőszert, készpénzt és egyéb értéktárgyakat vittek el, közel 50 millió forint értékben. Az ellopott gépkocsit Taksony közelében találták meg a rendőrök néhány nappal később-


A nyomozás során a rendőrség látókörébe került Sz. Csaba szigetszentmiklósi és Sz. György budapesti lakos. A kaposvári rendőrök a beszerzett információkat felhasználva egy héttel ezelőtt Pest megye több településén, illetve Budapesten egy időben nyolc helyszínen, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ közreműködésével, összesen több mint hetven rendőr részvételével összehangolt akciót tartottak.

A rajtaütés során bűncselekményből származó tárgyakat, azok elkövetéséhez használt eszközöket, kocsikat, valamint a kármegtérítés érdekében ékszereket, készpénzt és nagy értékű televíziókészülékeket foglaltak le, több mint 30 millió forint értékben.

A feltételezett elkövetőket a rendőrök elfogták és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók - őrizetbe vételük mellett - lopás bűntett, és lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A Kaposvári Járási Ügyészség előterjesztése alapján a Kaposvári Járásbíróság elrendelte a 43 és a 36 éves testvérpár letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!