Itt az újabb, váratlan fordulat a két zenész nyilatkozatháborújában.


Szabyest nyilvánosan bocsánatot kért G.w.M.-től, mert korábban azt állította, hogy rappernek egy platinalemeze sincs.

A két zenész közötti nyilatkozatháború azzal kezdődött, hogy Szabi egy interjúban azt mondta:

Ezt persze a rapper sem hagyta szó nélkül: „megköszönte” a kritikát, majd azt kívánta Szabinak, hogy ötvenéves kora elejére elérje az ő jelenlegi szóló megtekintéseinek legalább 20 százalékát vagy 9 arany és 19 platinalemezt.

Erre jött Szabyest válasza, aki

G.w.M. erre egy videóban reagált és azt mondta, annyira elfoglalt, hogy a youtube-os díjait, illetve a platina és aranylemezeit sem vette át.

„Majd kirakok egy képet, hogy átvettem, aztán le lehet nyugodni” - üzente a rapper.

Az Index kedden azonban arról írt, hogy a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) elkezdte frissíteni adatbázisát. A szövetség munkatársa, Mezei Csaba azt mondta, hogy az adatbázisban korábban adminisztrációs hibák miatt valóban nem voltak fellelhetők a G.w.M által megszerzett arany- és platinalemezek, mostanra azonban az összes megtalálható a felületen.

Szabyest pedig ennek megfelelően korrigálta korábbi kijelentését. Instagram-sztorijában azt írta, hogy január 24-én reggel egy darab G.w.M. dal sem jelent meg az adatbázisban, majd ezt követően 18 darab platina kislemez és 6 darab arany kislemez a MAHASZ által frissítve feltöltve.

- írta az énekes.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!