Állítjuk és bizonyítjuk, hogy szándékainkkal teljes mértékben megegyezik az a törekvés, mely szerint a város közintézményeiben kialakítandó oltópontokon valósuljon meg minél több szombathelyi lakos Covid-19 elleni védőoltása. Háziorvosi rendelőink tömeges oltásra alkalmatlanok


- közölték nyílt levelükben Szombathely háziorvosai. Az írást Nemény András polgármester tette közzé.

A település háziorvosai a levélben azt írják, szakmai elkötelezettségük, hivatástudatuk és meggyőződésük arra kötelezi őket, hogy a város által biztosított, berendezett, és csak a tiszti főorvos általi jóváhagyásra váró oltóközpontok megnyitását kérjék.

A Szombathely város vezetése által kialakított helyszínek lehetőséget adnak arra, hogy a járványügyi szabályokat szigorúan betartva, zsúfoltság kialakulása nélkül, a rendelői ellátásra érkező betegektől térben és időben is elkülönítve olthassunk, a leggyorsabb ütemben, ahogy azt a rendelkezésünkre bocsátott vakcinák mennyisége lehetővé teszi

- fogalmaztak, hozzátéve, hogy a lehetőség biztosítása valamennyi felelősséggel gondolkodó döntéshozónak kiemelt és közös érdeke kell legyen, hátráltatása ellentétes az állampolgárok egészségéért való felelősségvállalás elvével.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdán jelentette be Nemény András,hogy az önkormányzat oltópontokat hoz létre a városban, hogy március 16-tól a háziorvosok ott is be tudják oltani az embereket a koronavírus elleni vakcinákkal. Csütörtökre el is készült három oltópont a Szombathelyi Képtárban, a Savaria moziban és a Schrammel múzeumban. Csakhogy ahhoz, hogy az oltópontok elkezdjenek működni, a járási tiszti főorvosnak kell bejárni a helyszíneket és engedélyezni azokat. Ennek csütörtökön kellett volna megtörténnie, azonban az illetékes nem jelent meg a bejáráson.

Péntek este közleményt adott ki a Vas Megyei Kormányhivatal, amelyben azt írták, hogy Szombathely polgármestere "a baloldali pártok oltásellenes kampányának részeként zavart próbál kelteni az oltásokkal kapcsolatban".

Koronavírus

Klinikaigazgató: a vakcina beadatása "mindenkinek erkölcsi kötelessége"

Gál János szerint ez a vírus kiszámíthatatlan.

Az AstraZeneca szerint semmi nem utal arra, hogy a vakcinájuk növelné a vérrögképződés kockázatát

Evakuálni fognak legalább száz koronavírusos beteget a párizsi régióból


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!