Mintha egy gépfegyveres a Fehér Ház egy tornyából lövöldözött volna a legsérülékenyebb közösségekre,


olyan volt a Trump-érában a járványkezeléssel kapcsolatos hírekkel találkozni, fogalmazott Sean Penn, amikor a tavalyi évéről kérdezték, amit a covid elleni védekezésnek szentelt. Emondta, hogy sokszor éjszakákba nyúlóan segített a tesztelésben, és így, hogy közelről látta a valóságot, csak még dühítőbb volt számára látni azt, ahogy Donald Trump kommunikál az eseményekről. Erről Penn a most zajló cannes-i filmfesztiválon beszélt, ahol új filmje, a Flag Day rendezőjeként van jelen.

Mindannyiunkat, nemcsak mint országot, hanem az egész világot cserben cserben hagyták, elhanyagolták és félreinformálták. Az igazságot és az értelmet támadta ez a minden értelemben obszcén vezetés

- fogalmazott a járvány kezelése kapcsán, amelyben csak akkor kezdett el látni reményt a javulásra, amikor Joe Biden hivatalba lépésekor létrejött az az akciócsoport, mely a járvány megfékezésére alakult.

Sean Penn nem először támadja Trumpot, néhány hónappal ezelőtt egyenesen úgy fogalmazott, hogy az egykori elnök gyakorlatilag bűnös gondatlanságból elkövetett tömeges emberölésben. Penn olyan komolyan vette a járvány elleni védekezést, hogy az alapítványa összes forrását arra csoportosította át, hogy a tesztelésben, majd az oltásban részt vegyenek.

A Flag Day szombaton debütált a cannes-i fesztiválon, és a rendező Sean Penn két gyereke, Dylan és Hopper színészként szerepel benne, Dylan Penn egyenesen a főszerepben. A film Jennifer Vogel memoárjának adaptációja, melyben börtönviselt apjával ápolt furcsa kapcsolatát meséli el. A film augusztus 20-án debütál az amerikai mozikban, magyar premierről egyelőre nincs hír.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!