A Nyerő Páros tegnap esti adásában Lotfi Begiék estek ki a versenyből, ami a nap egyéb történéseivel együtt annyira megviselte Tóth Bencét, hogy sírva fakadt a pár távozása után.

Kapcsolódó

Lotfi Begi a kiesésükről: Annyira nem bánom, hogy számunkra véget ért a játék

A második héten a zenésznek és feleségének kellett távoznia a Nyerő Párosból.

Miért sírsz ennyire? Hallod, az Evoletnél nem sírtál így

- mondta Hódi a férjének.

Tóth elmondta, hogy Begiék távozása mellett az is elkeserítette, hogy a szavazásnál agresszívnak állította be őt a többi pár azért, ahogyan Zdroba Patrikkal viselkedett aznap.

Kapcsolódó

Nyerő Páros: Tóth Bencéék összebalhéztak Zdroba Patrikkal

Hódi Pamela férje hazugnak nevezte az X-Faktor egykori énekesét.

Nem voltam agresszív. Visszajöttünk egy csalódottságból és be lettem támadva. Alig várták, hogy visszaérjünk, és nekemestek

- magyarázta Tóth.

Kicsit tényleg túlvitted. Ezt én értem, hogy a focipályán meg az építkezésen ez működik, ebben a játékban nem. Nem kell mindenbe beleállni, meg a hangod felemelni. Sokszor lehet, hogy a stílus a baj. De egy picit ezen most nekünk kell javítanunk, nem alapozhatunk mindig arra, hogy mi minden játékban nagyon jók leszünk

- válaszolta Hódi Pamela.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!