A Nyerő Páros legutóbbi adásában szépségversenyt tartottak a villában, ahol a játékosok el lettek szállásolva. Ez volt a Pusztazámor Szépe nevű megmérettetés, ahol estélyi ruhában és bikiniben mutatták meg magukat a lányok, ezen kívül egy beszédet is fel kellett olvasniuk,

a csavar az volt, hogy ezt a fiúk írták meg nekik.

Mindenki bőgött természetesen a megható soroktól, még Rácz Jenő szeme is könnyben úszott, Járai Kíra sorain egyenesen elbőgte magát a fél társaság - Zámbó Krisztiánnál pedig Zsuzsika olvasásánál tört el a mécses teljesen.

Majd jött Szigligeti Ivett, akinek párja, Dudás Miki egy elég furcsa hangulatú beszédet rittyentett össze.

Nehéz helyzetben vagyok, elnézve a versenyzőket, nagyon csinos és vonzó lányok gyűltek össze ezen a versenyen. A legfiatalabb versenyzőként veszek részt most ezen a megmérettetésen, talán ha nem tudnátok, meg se mondanátok rólam, hogy világra hoztam egy gyönyörű kis óriás babát. 61 cm, 4 kg. Ez a legcsodálatosabb dolog, ami történt velem életem során.

Majd Dudás bekiabált:

Ahol 60 centi kijön, ott 60 centi bemegy!

Párja folytatta:

Mindent megteszek azért, hogy a lehető legjobb formámat mutassam: jó úton járok, a múltkor nem engedtek felszállni a repülőre, mivel kérdezték, van-e nálam robbanóanyag, én pedig mondtam, hogy van, ez a bomba segg.

Rácz Jenő nem tudta hova tenni ezt a beszédet, szerinte sok esetben mutatta, mennyire tapintatlan, faragatlan beszédű ember, aki megalázta a párját ezzel. Dér Heni csak annyit mondott, nagyon sajnálja ezt a lányt.

Ez is ott történt:

Dudás Miki a Nyerő Párosban: Kírának milyen nagy melle van, rendesen ugrálnak

Járai Máté ezt dicséretnek vette.

Kiemelt kép: RTL Klub


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!