Kulcsár Edina és férje, Csuti már a Nyerő Páros második napján közölték mindenkivel, hogy azért vállalták el a műsort, hogy megmentség a házasságukat. Azóta viszont folyamatosan kapják mindenkitől a kritikákat. Pataki Zita már korábban is arról beszélt, hogy felszínesnek látja őket, majd szemtől szembe is közölte Kulcsár Edinával a véleményét.


Szívfacsaró volt, amit mondtál, de olyan merev arccal és hidegen mondtad el a történetet, mintha azt mondtad volna, hogy ma csirkemellet sütöttem

- mondta a közös esti beszélgetés alkalmával Pataki, aki a saját férjére mutatva magyarázta, hogy nem érti, Kulcsárék miért nem tesznek semmit a kapcsolatukért.

Nekem ő az életem és hogyha bármi törés történne, én rohannék az első szakemberhez, hogy ments meg, mit csinálok rosszul. A munkám sem érdekelne, semmi, leszarom az összes social média felületet. Haldokoltok! Haldokoltok ketten együtt és nem értem, hogy miért nem csináljátok.

Kulcsár Edina ezután sírva mesélte el, hogy olyan rossz a helyzet, hogy többször elköltözött már a férjétől, de próbálkoznak. Korábban pedig azért nem sírt, mert nem akart hatásvadásznak tűnni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!