Beatrix hercegnő

A tervek szerint idén is lett volna royal esküvő, ha nem is akkora, mint Harry hercegé 2018-ban. Beatrix hercegnő most tavasszal ment volna hozzá olasz vőlegényéhez, Edoardo Mapelli Mozzihoz. Először úgy tűnt, a legnagyobb probléma az lesz, hogy a vőlegény olasz rokonai nem tudnak majd elutazni az esküvőre. Aztán a koronavírus-járvány eljutott arra a szintre, hogy már az Egyesült Királyságban is csak ötfős esküvőket engedélyeznek. Voltak hírek, miszerint a halasztás helyett úgy döntöttek, megtartják az esküvőt két tanúval, a legújabb hivatalos közlemény szerint azonban inkább halasztják a dolgot. Harmadszorra is. Merthogy az esküvőt már két alkalommal eltolták, akkor azonban Beatrix apja, vagyis András yorki herceg botránya miatt kellett várni. Beatrix esküvőjét a tervek szerint május 29-én tartották volna. Majd jövőre.

Fotó: Luc Castel/Getty Images

James Middleton

De egy másik, royalokhoz köthető esküvőt is le kellett mondani. Katalin hercegnő öccse, James Middleton is idén házasodott volna. Ő francia menyasszonyával, Alizee Thevenet-vel együtt mondta le az esküvőt, amit a nyáron tartottak volna. Az egyelőre nem derült ki, hogy mikorra halasztották a dolgot.

Fotó: Mark Cuthbert/UK Press via Getty Images

Jennifer Lopez

Az énekesnőnek ez lett volna a negyedik esküvője, eddig volt már Ojani Noa, Cris Judd és Marc Anthony felesége is, de Ben Affleck is eljegyezte. Most Alex Rodriguez, volt baseball-játékos kérte meg a kezét, akivel a tervek szerint idén házasodtak volna össze, de pontos dátumot nem árultak el.

Április 7-én az énekesnő Ellen DeGeneresnek adott interjújában még úgy fogalmazott, hogy a járvány egy kicsit befolyásolta az esküvőjüket, de hogy ez mit jelent, azt nem fejtette ki. Bizonyos pletykalapok egyébként úgy tudják, hogy az esküvőt nyáron, Olaszországban tartották volna.

Fotó: George Pimentel/Getty Images

Liam Gallagher

Aki viszont biztosan Olaszországban házasodott volna a nyáron, az az Oasis énekese, Liam Gallagher. Gallaghernek sem ez lesz az első esküvője. Debbie Gwyther előtt elvette már Patsy Kensitet, az All Saints együttes egyik énekesnője, Nicole Appleton pedig 2008 és 2014 között volt a felesége.

Fotó: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images for Burberry

Katy Perry és Orlando Bloom

Szintén külföldi esküvőt tervezett Katy Perry és Orlando Bloom, akik most gyereket is várnak. A tervek szerint júniusban, Japánban házasodtak volna, 150 vendég előtt. Az E! News-nak nyilatkozó, jól értesült, ám nem feltétlenül megbízható forrás szerint az esküvőt ezek után valószínűleg inkább az Egyesült Államokban tartják majd meg, de hogy mikor és milyen körülmények között, arról egyelőre nincs információ.

Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

Emma Stone

A színésznőt 2019 decemberében jegyezte el Dave McCary, a Saturday Night Live rendezője. A Hello! magazin úgy tudja, március közepén tartották volna az esküvőt Los Angelesben, ám azt a járvány miatt le kellett mondaniuk. Mivel a helyzet bizonytalan, és gyakorlatilag senki nem tudja megmondani, mikor lesz vége ennek az egésznek, így arról sincs információ, hogy mikor tartják meg az esküvőt.

Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images

Nyári Dia

Mivel világjárványról van szó, nyilván nemcsak a külföldieket érinti, hanem a magyarokat is. A Barátok köztben megismert Nyári Diának is most lett volna az esküvője, ám azt sanszosan halasztani kell, erről Facebook-oldalán írt, illetve beszélt a Secret Stories-nak is. Azt mondta, nem a nyár elején lenne esküvőjük, így egyelőre reménykednek, hogy megvalósulhat, de ha mégsem, van egy B tervük is. Az esküvőt két évvel ezelőtt egyszer már elhalasztották, akkor más okok miatt.

View this post on Instagram

A post shared by N y á r i D i á n a (@nyaridia) on Mar 17, 2020 at 5:45am PDT

Majka

Majka, vagyis Majoros Péter és a Dundika névre is hallgató Majoros Hajnalka (aki már felvette esküvő nélkül is leendő férje nevét) idén nyáron házasodott volna össze, kilenc együtt töltött év és két gyerek után. A rapper még március végén fogalmazott úgy egy videójában, hogy június 20-án lesz az esküvőjük, ami lehet, hogy elmarad. Akkor azt mondta, nem tudja, hogy megoldódik-e addig a helyzet, mindenesetre azt mondta, ha akkor nem is, egy későbbi időpontban mindenképpen összeházasodnak.

View this post on Instagram

A post shared by Peter Majoros (@majesz187) on Mar 30, 2020 at 1:52pm PDT

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Instagram/Nyári Dia


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!