Akinek van kiskertje, vagy az utóbbi években legalább némi időt eltöltött ilyen környezetben, az bizonyára ismeri a jókora, barna, rendkívül nyálkás meztelencsigákat. Napnyugta után vagy esőt követően százával lepik el a virágos kertet, a veteményest, elképesztő károkat képesek okozni. Pici kutatással a neten kiderül, hogy a barna vagy spanyol csupaszcsigákról van szó.
Megtudhatjuk róluk, hogy:
- az ember által behurcolt inváziós fajról/fajokról van szó;
- egyedszámuk hazánk egyes területein az utóbbi években robbanásszerűen felszaporodott;
- falánkságuk és egyedszámuk okán iszonyatos károkat okoznak;
- a csigákkal táplálkozó állatok itthon rossz ízük és/vagy bő nyálkájuk miatt elkerülik őket;
- egyedül üdvözítő ellenszerük nincs, gyakorlatilag tehetetlenek vagyunk akárcsak a legtöbb idegenhonos kártevővel szemben;
- Van azért jótanács számos, mindenki másra esküszik: vegyszerek, sörcsapda, mészsávval körülvett ágyások, a puhatestűek egyenként való besózása, kisásó, taposás…
Amikor azonban szakembert kérdezünk a csupaszcsiga-invázióról, fenti kép nemcsak árnyaltabbá válik, de egyenesen a feje tetejére áll.
Nehéz eldönteni, ki kicsoda
A köznyelv régóta és következetesen »spanyol meztelencsigának« nevezi a nagy méretű, a narancstól a sötétebb barnáig terjedő színű csupaszcsigákat, ám a kérdés ennél sokkal összetettebb. Ebbe a kategóriába számos faj sorolható a tényleg behurcoltaktól - a valóban létező spanyol csupaszcsigától - az őshonos állatokig
- mondja a 24.hu-nak Dr. Tóth Ferenc, a Szent István Egyetem (SZIE) Növényvédelmi Intézetének docense.
Laikus számára teljes képtelenség a fajmeghatározás, de sokszor még a szakértők számára is komoly kihívást jelent. Sőt. Van, hogy csak később derül ki, egyes különállóként kezelt fajok képesek szaporodni egymással, vagyis a ki kicsoda eldöntése csigáéknál igencsak bonyolult.
A másik az inváziós jelleg eldöntése. Kívülállóként ugye ismerjük a definíciót, miszerint olyan, ember által behurcolt fajokat nevezünk így, amelyek új környezetükben optimális életfeltételekre lelnek, természetes ragadozóik és kórokozóik híján pedig robbanásszerűen képesek szaporodni és terjedni.
Csakhogy őshonos faj is indíthat inváziót, ha bármilyen oknál fogva populációi hirtelen nagyarányú növekedésnek indulnak.
Invázió
A kérdés tisztázására irányuló tudományos kutatás híján a barna csupaszcsigák esetén tehát csak annyit mondhatunk: minden bizonnyal több növényevő fajról van szó, amelyek külsőleg hasonlítanak egymásra. Magyarország egyes területein valóban inváziót indítottak, komoly károkat okoznak, és köreikben előfordulhatnak őshonos és behurcolt fajok egyaránt.
Egyébként a behurcolt fajokról sem tudjuk, mikor és hogyan kerültek hozzánk, évszázadok óta élhetnek hazánkban, csak eddig ritkán kerültek szem elé, így a közvélemény nem vett róluk tudomást.
A lényeg viszont, hogy tényleg sokan, mondhatni túl sokan lettek, aminek okát csak találgatni tudjuk. Ahány nézőpont, annyi magyarázat, egyesek az elhanyagolt kerteket, mások a gondozatlan csatornahálózatot okolják, míg van, aki a klímaváltozásra fogja, vagy ragadozóik megritkulásával magyarázza.
Biosphoto / Stéphane Bouilland
Megfogyatkozhattak a ragadozók
Számos állat egyik fő tápláléka a csiga: sünnek, varangyoknak, egyes futrinkáknak vagy például a szentjánosbogaraknak, de élnek nálunk ragadozó csigák, sőt maguk a csupaszcsigák is elfogyasztják sérült társaikat
- emeli ki a szakértő.
Nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a spanyol csupaszt kerülnék a ragadozók. A célzott kutatások már említett hiánya miatt Tóth Ferenc is csak elméletben, analógiák alapján tudja megadni a választ felszaporodásukra: ragadozóik megfogyatkozása lehet az ok.
Varangyok esetén itt nyugodtan hivatkozhatunk a klímaváltozás egyik következményére, a hosszan tartó aszályos időszakokra, a gyors tavaszi felmelegedésre, illetve a márciusban-áprilisban visszaköszönő téli napokra. A varangyok tócsákba, kisebb-nagyobb víztestekbe teszik petéiket, az ebihalak vízben kelnek ki és fejlődnek - könnyű belátni, hogy a "pocsolya" kiszáradása, esetleges befagyása is nemzedékeket pusztíthat el. És pusztít is, az állatvilág leginkább sérülékeny tagjai a kétéltűek.
A kíméletes egyben hatékony
A gyakorlat mezejére lépve nézzük, mit tehetünk a pusztító barna puhatestűek ellen? Vegyszerek (például a metaldehid hatóanyagú csigaölő készítmények) használatát a SZIE docense csak olyan termelőknek ajánlja, akiknél megvan hozzá a megfelelő szaktudás. Kiskertekben inkább ne használjuk, felveheti a gyerek, belenyalhatnak a háziállatok, igen nagy a kockázat. Emellett más, hasznos csigákat is elpusztítunk velük.
A sózás a talaj számára merénylet, míg például a sörcsapda épp nem a kártevőt fogja elpusztítani. A számunkra kártékony csigák (például az apró testű, halvány színezetű Deroceras fajok) ugyanis kifejezetten növényevők, napközben is a kiszemelt növény közelében rejtőzködnek, éjjel pedig célirányosan másznak fel rá, így elkerülik a csapdát.
A narancssárga-barna meztelencsigák (Arion fajok, ezek közé tartozik a spanyol csupaszcsiga is) vegyes táplálkozásúak, fogyasztanak friss növényi részeket is és hulladékot is, így kicsit eredményesebben csapdázhatók. Minden más eszköz is annak függvénye, kinek a kezében van: a tapasztalatlan kiskerttulajdonos nem tudja megkülönböztetni barátot az ellenségtől, egyaránt elpusztít minden csupaszcsigát.
ARNO BURGI / DPA
Legkönnyebben sajnos a kifejezetten hulladékfogyasztó fajokat lehet irtani. Kár értük. A barnás testén fekete leopárdmintákat viselő óriás meztelencsiga (Limax maximus) például gyönyörű és hasznos állat. Gyakran találkozunk vele emberi környezetben, ahol szívesen takarítja el a kerti ösvényeken, fűben széttaposott gyümölcsöket, rovarokat. Nem bántja a haszonnövényeket, mégis, mivel sokat van szem előtt - és láb alatt - gyakorta válik a bosszúhadjáratok ártatlan szenvedő alanyává.
A mindent bele módszer helyett egy kis munkával nemcsak kíméletesebb, de hatékonyabb lehet a védekezés. Sőt, a háztájit tekintve egyelőre a legeredményesebb út a tettenérés:
Éjjel fejlámpával menjünk ki a kertbe és szedegessük össze az éppen táplálkozó csigákat. Még jobb, ha célzottan oda indulunk, ahol előzőleg már láttuk a kártétel nyomait
- tanácsolja Tóth Ferenc.
Illusztráció: ANNIE & JEAN-CLAUDE MALAUSA / BIOSPHOTO
