A koronavírus kapcsán jelenleg az egyik legfontosabb feladat az, hogy minél több potenciálisan fertőzött személyen elvégezzék a szükséges teszteket, ezzel ugyanis a szakértők átfogóbb képet kaphatnak a betegség terjedéséről. Magyarország ezen a téren egyelőre nem áll túl jól, igaz, az Egyesült Államokban a helyzet még rosszabb.

Koronavírus: Magyarország nem áll túl jól tesztelésben

A minták vizsgálata kiemelten fontos, ha fel akarják mérni a betegség terjedését.

A mintavételnek, illetve vizsgálatnak két fő módszere van - írja a Live Science. A legtöbb országban, így az Egyesült Államokban a torok hátuljáról vesznek mintát, majd a polimeráz láncreakció (PCR) segítségével elemzik azt. A PCR technikájától függően egyéb helyekről is begyűjthetnek mintákat.

A PCR-rel a vírus jellegzetes genetikai nyomait keresik. Az új koronavírusnak nagyjából 30 ezer nukleotidja van (ezek építik fel a DNS-t és az RNS-t), a Washingtoni Egyetem csapata pedig olyan PCR tesztet hozott létre, mellyel 100 specifikus nukleotidot keresnek. Fontos kiemelni, hogy több hasonló vizsgálat is ismert.

A tesztek egy másik nagy csoportját azok az eljárások jelentik, melyekkel az antitesteket keresik. Szerológiai tesztet Kínában már kifejlesztettek, de Szingapúrban is elkezdtek kísérletezni ilyen technikával.

Ehhez a a vizsgálathoz vérminta szükséges. Amikor az eljárást használják, olyan antitestek után kutatnak, melyeket a szervezet állít elő, hogy megküzdjön a koronavírussal.

A módszer előnye a PCR-rel szemben, hogy a gyógyult pácienseknél is kimutatja a korábbi fertőzést.

Mindkét eljárással egy napon belül eredményeket lehet elérni, igaz, ha a fertőzés még kifejezetten friss, mindkét módszer tévedhet.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!